// 2026. november 7., szombat // Rezso

És akkor most úgy tűnik, tényleg folytatódhat az észak-erdélyi autópálya Kolozsvár és Marosvásárhely közötti hiányzó szakaszának

// HIRDETÉS

Sikerült lefutni a kötelező bürokratikus köröket, és ismét győztest hirdettek.

Kisebb sikerről számolt be Sorin Grindeanu közlekedési miniszter: bejelentése szerint hamarosan folytatódhat az észak-erdélyi autópálya Kolozsvár és Marosvásárhely közötti szakaszának hiányzó része.

Az Aranyosgyéres és Maroskece közötti, 15,7 kilométeres szakaszról van szó, amelyet az előző kivitelező már 40 százalékban megépített, de aztán a problémák miatt felbontották a szerződést, és újra ki kellett írni a pályázatot.

Amelyen februárban a Drum Asfalt SRL – OPR Asfalt SRL – Obras Publicas y Regadios SA – Trameco SA – Drumuri Bihor SA román-spanyol konzorciumot hirdették ki győztesnek, a vesztes Strabag azonban óvott, az óvásnak pedig az Óvásokat Elbíráló Országos Tanács helyt adott, és arra kötelezte az országos közútkezelő vállalatot (CNAIR), hogy ismét értékelje ki a pályázatokat.

A jelek szerint pedig a Strabag óvása sikeres volt, Grindeanu bejelentése szerint ugyanis a szakaszt

egy osztrák-német konzorcium építheti meg 420,34 millió lejért.

Ez pedig a Strabag-Geiger tandem lesz.

Amelynek három hónapja van a tervezésre és 18 a szakasz megépítésére.

A projektet vissza nem térítendő uniós forrásokból finanszírozzák.

Az észak-erdélyi sztrádának már 2012-re el kellett volna készülnie, de a leghosszabb, már járható szakasza még mindig csak a Kolozsvár és Marosvásárhely közötti, mintegy száz kilométeres rész, de ebből is hiányzik a Maroskece és Aranyosgyéres közötti, 15,7 kilométeres szakasz.

Ennek a megépítése eddig

kudarcok sorozatába fulladt, egyik kijelölt építő sem tudta teljesíteni a feladatot.

Amelynek a megépítéséről az amerikai Bechtel kivonulása után – autópálya helyett NATO-tagságot kapott Románia az amerikaiaktól, ennek az ára volt az amerikai cég pályázat nélküli megbízása, és a jelek szerint sohasem gondolták komolyan, hogy tényleg meg is építik a sztrádát – 2015-ben írtak alá új szerződést a román Straco céggel.

Amely tavaly márciusig a rendelkezésére álló mintegy hat év alatt rekord közeli teljesítményt ért el, mert a 16 kilométeres szakasznak csupán mintegy 40 százalékát sikerült megépítenie.

Miután már az alvállalkozói is levonultak a munkaterületről, a kormánynál is betelt a pohár, és márciusban felbontotta a szerződést, hogy mielőbb kiírhassa az új pályázatot.

A cég azonban beperelte az államot, és csillagászati összegű, több mint 460 millió lejes kártérítést követelt.

Emiatt a szerződés felbontásának folyamatát fel kellett függeszteni.

Ám tavaly júliusban végül mégis ki lehetett írni az új pályázatot, amelynek idén január 31-ln hirdették ki a nyertesét – hogy aztán az óvás miatt még tovább csússzon az építkezés.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro