// 2026. április 12., vasárnap // Gyula

Érvényben marad Tőkés kitüntetésének visszavonása

// HIRDETÉS

A bíróság szerint az államfőnek jogában állt visszavonni az érdemrendet.

Elutasította a bukaresti táblabíróság Tőkés László európai parlamenti képviselő keresetét, amelyben a román állami kitüntetését visszavonó elnöki rendelet megsemmisítését kérte - derült ki kedden az interneten közzétett ítéletből.

Az EP-képviselőtől az érdemrend becsületbíróságának javaslatára Klaus Iohannis államfő márciusban vonta vissza a Románia Csillaga lovagi fokozatát, amit az 1989-es temesvári forradalom kirobbantásában szerzett történelmi érdemeiért kapott meg a huszadik évfordulón. A kitüntetés visszavonását Victor Ponta kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi" szerepet Erdély érdekében, ahogyan Ausztria tette Dél-Tirol esetében.

Tőkés László - ügyvédje, Kincses Előd korábbi nyilatkozata szerint - a temesvári forradalom szellemének védelmében indított közigazgatási pert Klaus Iohannis államfő és az elnöki rendeletet ellenjegyző Dacian Cioloș miniszterelnök ellen, az ügynek nem lévén anyagi vonzata. „Meg kell védeni a temesvári népfelkelés történelmi szerepét és ne lehessen semmivé tenni az egykori, '89 decemberi román-magyar történelmi összefogás jelentőségét" - mutatott rá az ügyvéd.

A felperes szerint az elnöki rendelet törvénytelen, mert a kitüntetéseket szabályozó törvény csak két esetben teszi lehetővé egy elismerés visszavonását, és ezek egyike sem áll fenn. Az érdemrendet akkor kell visszavonni, ha a kitüntetettet jogerősen szabadságvesztésre ítélik, vagy akkor, ha olyan tetteket követ el, amelyek méltatlanná teszik az elismerésre. Tőkés Lászlót azonban nem tettei, hanem egy véleménynyilvánítása miatt büntetik, amelynek szabadságát az alkotmány garantálja - érvelt ügyvédje a múlt heti tárgyaláson.

Az igazságszolgáltatási portálon kedden közzétett végzés szerint a bukaresti táblabíróság „megalapozatlannak" találta Tőkés László keresetét, amelyben a kitüntetését visszavonó elnöki rendelet eltörlését kérte.

Az ítélet nem jogerős, ellene a legfelső bírósághoz lehet fellebbezni a felek kiértesítésétől és az indoklás közzétételétől számított 15 napon belül.

Romániában tucatnyi olyan embernek - köztük a korrupcióért több ízben bebörtönzött Adrian Năstase volt miniszterelnöknek - van a birtokában a Románia Csillaga, akiket szabadságvesztésre ítéletek, és akiktől a törvény szerint vissza kellett volna vonni a kitüntetést.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

„Határtalanul magyarok”. Debreceni kampánygyűlésen Orbán Viktor és Kelemen Hunor
Krónika

„Határtalanul magyarok”. Debreceni kampánygyűlésen Orbán Viktor és Kelemen Hunor

A határon túli magyarok számára van nagy tétje a választásnak, hiszen az elmúlt 16 év nemzetegyesítési politikája hosszabb távra is garantálja az ő túlélésüket – jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön Debrecenben.

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix
Főtér

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában
Székelyhon

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában

Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban
Krónika

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban

Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.

Felelősségre vonnák Mihai Tîrnoveanut, amiért magyarellenes uszítással gyalázta meg a húsvét ünnepét
Székelyhon

Felelősségre vonnák Mihai Tîrnoveanut, amiért magyarellenes uszítással gyalázta meg a húsvét ünnepét

Az unitáriusok Rómája – így emlegették régen Bölönt, amelynek vártemplomáról a Nemzet útja vezetője az állítja, hogy korábban ortodox volt. Mihai Tîrnoveanut történelemhamisítással vádolják és panaszt tesznek ellene a diszkriminációellenes tanácsnál.

// még több főtér.ro