Kivéve Hunyadot, Krassó-Szörényt és persze a székely megyéket. Nézegessen Kárpátokon inneni eredményeket!
Bejött a papírforma, az ország gyakorlatilag kettészakadt az elnökválasztás első fordulójában. A 11 órai részleges eredmények (és a meglévő véglegesek) alapján a havasalföldi és moldvai megyékben többnyire kényelmesen nyert Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje, Erdély és a Bánság viszont „bekékült”, vagyis – változó arányban, de – a Kárpátokon inneni megyék a keresztény-liberális Klaus Johannist választották.
A meglévő végleges eredmények szerint Johannis mindössze négy erdélyi megyében nem tarolt. A két székelyföldi megyében, Hargitában és Kovásznában Kelemen Hunor, az RMDSZ jelöltje vitte el a pálmát, az igazi kakukktojások viszont Hunyad és Krassó-Szörény megye, itt ugyanis Ponta nyert. Lássuk a második fordulóba bejutott politikusok, valamint a magyar jelöltek eredményeit (ahol mérhetőek), megyékre lebontva:
Szeben:
Klaus Johannis 69,87 %
Victor Ponta 19,35 %
Kelemen Hunor 1,10%
Bihar:
Klaus Johannis 37,31 %
Victor Ponta 32,24 %
Kelemen Hunor 11,80 %
Szilágyi Zsolt 2,65 %
Kovászna:
Kelemen Hunor 50,41 %
Klaus Johannis 14.96 %
Victor Ponta 13,69 %
Szilágyi Zsolt 9,90 %
Arad:
Klaus Johannis 44,55 %
Victor Ponta 29,44 %
Kelemen Hunor 3,94%
Hunyad:
Victor Ponta 43,59 %
Klaus Johannis 31,64 %
Fehér:
Klaus Johannis 52,57 %
Victor Ponta 27,43 %
Kelemen Hunor 2,37 %
Kolozs:
Klaus Johannis 42,53 %
Victor Ponta 23,79 %
Kelemen Hunor 7,58 %
Hargita:
Kelemen Hunor 62,97 %
Szilágyi Zsolt 10,90 %
Klaus Johannis 10,76 %
Victor Ponta 8,13 %
Brassó:
Klaus Johannis 39 %
Victor Ponta 30,75 %
Kelemen Hunor 3,65%
Temes:
Klaus Johannis 42,03 %
Victor Ponta 29,66 %
Maros:
Klaus Johannis 32,02 %
Victor Ponta 26,49 %
Kelemen Hunor 22,96
Beszterce-Naszód:
Klaus Johannis 44,68 %
Victor Ponta 36,28 %
Kelemen Hunor 3,02%
Szilágyi Zsolt 0,31 %
Krassó-Szörény:
Victor Ponta 43,03 %
Klaus Johannis 34,48 %
Máramaros:
Klaus Johannis 36,55 %
Victor Ponta 36,46 %
Kelemen Hunor 3,29%
Szatmár:
Klaus Johannis 32,37 %
Victor Ponta 31,63 %
Kelemen Hunor 18,69 %
Szilágyi zsolt 1,97 %
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.