// 2026. április 7., kedd // Herman

Épül a Sajtkoffer, perel a Greenpeace

// HIRDETÉS

Beperelte a Kovászna megyei Környezetvédelmi Hivatalt a hazai Greenpeace, mert az nem volt hajlandó vizsgálni a rétyi faüzem környezetre gyakorolt hatását.

A rétyi fafeldolgozó építéséről készült képeit a romániai Greenpeace ma tette közzé azzal a korábbra keltezett közleményével együtt, amely szerint beperelte a Kovászna megyei Környezetvédelmi Hivatalt. A hivatal ugyanis többrendbeli kérés ellenére sem volt hajlandó környezeti hatástanulmányt kérni a fafeldolgozót építő, osztrák érdekeltségű Holzindustrie Schweighofer cégtől.

Ezért a hivatal a környezetre gyakorolt hatás vizsgálata nélkül adott építési engedélyt a cégnek. És anélkül, hogy közvitát rendezett volna róla, ami a környezetvédők szerint szintén törvénytelen.

A Greenpeace szerint a fafeldolgozó komplexum szinte 70 hektáros területen épül fel, és évente 848 ezer köbméter fát szeretne feldolgozni, ami évente egymillió kivágott fát jelent. A hivatal pedig nem vette figyelembe a fafeldolgozás melléktermékeit, például az óriási mennyiségű vegyi hulladékot, vagy a közeli Natura 2000 területekre vagy turisztikai célpontokra gyakorolt hatást.

Ilyen megható képeket is posztolt Facebookjára a Greenpeace a rétyi üzem építéséről. További képek itt

A Greenpeace korábban már kérte a háromszéki hivatal igazgatójának lemondását, ezt a petíciót több mint négyezren írták alá. Minisztériumi kivizsgálást is kért, egyelőre eredmény nélkül.

A Sajtkoffernek is csúfolt Schweighofernek már négy romániai fafeldolgozója van,  bevallása szerint évente 2,8 millió köbméter gyantás rönköt dolgoz fel, ami a Romániában kitermelt mennyiség 40-50 százaléka.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát
Főtér

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát

A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…

Szerbia: robbanóanyagot találtak a Magyarországra vezető gázinfrastruktúra közelében
Krónika

Szerbia: robbanóanyagot találtak a Magyarországra vezető gázinfrastruktúra közelében

Nagy romboló erejű robbanóanyagot és annak működésbe hozásához szükséges gyutacsokat találtak Szerbiában a Magyarországot Szerbiával összekötő gázinfrastruktúra közvetlen közelében – tájékoztatta Aleksandar Vucic szerb elnök Orbán Viktor miniszterelnököt.

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
Főtér

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Több, mint 10 ezer lej értékű lopást követtek el Hargita megyei fiatalok – rendőrkézre kerültek
Székelyhon

Több, mint 10 ezer lej értékű lopást követtek el Hargita megyei fiatalok – rendőrkézre kerültek

Összesen 13 ezer lej értékben tulajdonított el vagyontárgyakat három Hargita megyei fiatal egy kézdivásárhelyi vállalat telephelyéről, közülük kettőt már őrizetbe vettek – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Fatolvajok bántalmazták egy természetvédelmi terület parkőreit
Krónika

Fatolvajok bántalmazták egy természetvédelmi terület parkőreit

Halálosan megfenyegette és megtámadta az aradi székhelyű Maros-ártér Tájvédelmi Körzet parkőreit egy fatolvajokból álló csoport.

Ahol húsvétvasárnap reggel ezrek énekelik együtt a magyar és a székely himnuszt – videó
Székelyhon

Ahol húsvétvasárnap reggel ezrek énekelik együtt a magyar és a székely himnuszt – videó

A húsvétvasárnapi szabadtéri ételszentelés legfelemelőbb pillanatai közé tartozik a magyar és a székely himnuszok eléneklése.

// még több főtér.ro