// 2024. október 1., kedd // Malvin
EMNP

EMNP: népszavazás helyett maradjanak otthon a magyarok

Hétvégén népszavazás lesz Nagyvárad és a Félixfürdőt is magába foglaló Váradszentmárton fúziójáról. A Bihar megyei EMNP elmagyarázza, miért nem kell részt venni a referendumon.

Az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezete azt javasolja a nagyváradi magyarságnak, hogy ne vegyenek részt a Váradszentmárton és Nagyvárad közigazgatási egybeolvadásáról szóló hétvégi népszavazáson, hiszen ha nem lesz meg a 30%-os részvételi arány, akkor lehet érvénytelen a szavazás.

Erről Csomortányi István, a Néppárt Bihar megyei elnöke nyilatkozott egy hétfői sajtótájékoztatón. Az EMNP közleménye szerint arra is rámutatott, hogy miért fontos a váradi városvezetésnek a referendum, és ez milyen hatással lehet a népszámlálási adatokra. Ha a referendumon az igenek győznek, akkor 

a városon belül a magyarság részaránya 24,5 százalékról 22 százalékra esik vissza.

Sőt, az elmúlt 25 év demográfiai adatait tekintve valószínű, hogy a 2021-es népszámlálásig az arány 20 százalék alá csökkenhet. Ez azért is aggasztó, mert több kisebbségi jog ehhez a számhoz köthető – mutatott rá Csomortányi.

Azzal kapcsolatosan, hogy a városvezetők miért ragaszkodnak a fúzióhoz, a Néppárt Bihar megyei elnöke kifejtette: a legutóbbi népszámlálási adatok szerint Nagyvárad lakossága 200 ezer alá csökkent, így bonyolultabb lett annak a lehetősége, hogy régióközponttá váljon.

A mostani városvezetés a mintegy 10 ezer lakossal rendelkező

Váradszentmártonnak könnyelmű ígérteket tesz annak érdekében, hogy minél több embert sikerüljön meggyőzni a fúzió szükségességéről.

Azt ígérik, törvénybe foglalják, hogy a helyi adókat nem emelik meg, a nyugdíjasoknak ingyenes utazást biztosítanak, utcákat aszfaltoznak majd le, továbbá a polgármesteri hivatalnak kihelyezett irodája lesz a Nagyvárad városnegyedévé váló településen.

Csomortányi szerint az idő bebizonyítja majd, hogy ezek az ígéretek nem fogják a települések lakóinak javát szolgálni, elég csak az egykori önálló település, 1956-ban Nagyváradhoz csatolt Biharpüspöki helyzetére tekinteni.

Akár sikeres lesz a népszavazás, akár nem, hivatalosan fogják kérni, hogy

Biharpüspöki esetében is érvényesítsék azokat a jogokat, amiket Szentmártonnak megígértek.

Ugyanakkor indítványozni fogják a kormányhivatal (prefektúra) állásfoglalását azzal kapcsolatosan, hogy Biharpüspöki miként nyerheti vissza – egyelőre még Nagyváradon belül – települési önállóságát. Az EMNP azt javasolja a nagyváradi magyarságnak, hogy ne vegyenek részt a népszavazáson, így érvénytelenítve a népszavazást – áll a közleményben.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro