// 2026. április 9., csütörtök // Erhard

Élvonalban: jókora összegeket költenek az alkalmazottak fizetéseire Erdély és a Bánság szívében is

// HIRDETÉS

Ami a régió gazdasági erejét jelzi.

A számok nem hazudnak, és továbbra is azt mutatják, hogy Erdély és a Bánság fővárosa továbbra is bivalyerős gazdaságilag – már persze a jóval nagyobb Bukarest utáni mezőnyben.

Ezt most egy olyan kimutatás is igazolja, amely azt vizsgálja, hogy az egyes megyékben mennyit költenek havonta a cégek az alkalmazottaik fizetésére.

A béralap alapján meglehetősen egyszerű megállapítani egy megye gazdasági helyzetét: minél fejlettebb a régió, annál több cég telepszik meg ott, amelyek között sok a saját hozzáadott-értéket teremtő vállalkozás is, ennek nyomán nagyobb összeget fordíthatnak az alkalmazottak béreire is.

A júniusi béralap 28,3 milliárd lej volt, ebből tekintélyes arányban részesül Erdély és a Bánság.

Konkrétan az első öt megye, illetve régió között két erdélyi és egy bánsági van.

Az első helyen megkérdőjelezhetetlenül a kétmilliós lakosú, és az agglomerációban is számos cég székhelyének otthont adó Bukarest áll, ahol a 97 896 vállalkozás júniusban összesen 9,3 milliárd lejt fizetett ki fizetésként az alkalmazottainak.

A második hely viszont már Erdélyé: Kolozs megye foglalja el, ahol 29 564 cég 1,5 milliárd lejt adott a munkavállalóknak bér gyanánt.

A harmadik helyezettet sem a Kárpátok túloldalán kell keresni: Temes megye 22 440 vállalkozással és 1,4 milliárd lejes béralappal áll ott.

A negyedik hely Ilfov megyéé, amin nincs miért csodálkozni, hiszen a Bukarestet körülölelő területről van szó. Itt 22 428 cég 1,083 milliárd lejnyi fizetést csengetett ki az alkalmazottaknak.

Az ötödik helyezett viszont ismét csak erdélyi: Brassó megye futott be ide, ahol 18 406 vállalkozás 923 millió lej értékben adott fizetést júniusban.

Mindez azt jelenti, hogy a Bukarest-Ilfov régió, illetve Kolozs és Temes megye

összesen az ország béralapjának 48 százaléka, 13 milliárd lej fölött rendelkezik.

Az utolsó helyen a délkelet-romániai Mehedinţi megye áll, ahol csupán 4100 munkáltató működik, és csak 130 millió lejnyi értékben fizettek béreket.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
Főtér

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot
Krónika

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix
Főtér

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön
Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről
Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Ennyivel lett olcsóbb a gázolaj a jövedéki adó csökkentése nyomán
Székelyhon

Ennyivel lett olcsóbb a gázolaj a jövedéki adó csökkentése nyomán

Kedd éjféltől 36 banival lett olcsóbb a gázolaj a kormány által múlt pénteken elfogadott jövedékiadó-csökkentés következtében. A standard gázolaj literenkénti ára – töltőállomástól függően – 9,93 és 10,38 lej között alakul Székelyföldön.

// még több főtér.ro