// 2024. október 3., csütörtök // Helga
Székelyföld

Elvesztette az Európai Bizottság elleni perét az SZNT

A luxemburgi bíróság szerint a nemzeti kisebbségi régiók nincsenek hátrányos helyzetben más régiókhoz képest.

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vezetői alapfokon elvesztették az Európai Bizottság (EB) ellen indított pert a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés ügyében – közölte Izsák Balázs SZNT-elnök a Facebookon, jelezve, hogy két hónap áll a rendelkezésükre a fellebbezéshez. Az SZNT vezetője közzé tette a luxemburgi bíróság sajtóközleményét, melyben arra hivatkoznak, hogy az  európai polgári kezdeményezés, mint jogi aktus

nem a nemzeti kisebbségek által képviselt kulturális sokszínűség megóvására irányul,

hanem az Unió egésze harmonikus fejlődésének előmozdítására, és különösen az egyes régióit sújtó demográfiai hátrányok csökkentésére.

„Az Európai Unió bírósága megállapította, hogy a »régió« fogalmát a tagállamokban fennálló politikai, közigazgatási és intézményi helyzetet tiszteletben tartva kell meghatározni, következésképpen az Unió nem fogadhat el olyan jogi aktust, amely úgy kívánja meghatározni a nemzeti kisebbségi régiókat, hogy nem veszi figyelembe e helyzetet” – szerepel a dokumentumban.

A luxemburgi bíróság szerint „Izsák Balázs-Árpád és Dabis Attila (az SZNT külügyi titkára – szerk. megj.) nem bizonyították, hogy általánosan véve a nemzeti kisebbségi régiók sajátos etnikai, kulturális, vallási vagy nyelvi jellemzői hátránynak volnának tekinthetők,

így e regiók hátrányos helyzetben volnának az őket körülvevő régiókhoz képest”.

Mint ismeretes, a SZNT és partnerei azt kezdeményezték, hogy az EU kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. A kezdeményezés elfogadása a székelyföldi autonómiatörekvéseket erősítette volna.

Az Európai Bizottság 2013. július 25-én tájékoztatta a beterjesztőket, hogy úgy ítéli meg: a kezdeményezés nem tartozik a hatáskörébe. Így a kezdeményezők el sem kezdhették az egymillió aláírás összegyűjtését, amellyel jogalkotást kezdeményező lépésre késztethették volna az Európai Bizottságot a nemzeti régiók kérdésében. Arra szólította fel a kezdeményezőket: legkésőbb három napon belül távolítsák el honlapjaikról az unió luxembourgi székhelyű bíróságán zajló perük iratait, és gondoskodjanak róla, hogy a keresetlevelük és az EB ellenkérelme ne legyen hozzáférhető a nyilvánosság számára. Az elutasító határozatot az EU luxembourgi bíróságán támadta meg az SZNT. Románia a perbe az EB oldalán, Magyarország pedig a kezdeményezők oldalán avatkozott be.

Az ügy háteréről a bíróság honlapján is olvashatnak.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

// még több főtér.ro