A luxemburgi bíróság szerint a nemzeti kisebbségi régiók nincsenek hátrányos helyzetben más régiókhoz képest.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vezetői alapfokon elvesztették az Európai Bizottság (EB) ellen indított pert a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés ügyében – közölte Izsák Balázs SZNT-elnök a Facebookon, jelezve, hogy két hónap áll a rendelkezésükre a fellebbezéshez. Az SZNT vezetője közzé tette a luxemburgi bíróság sajtóközleményét, melyben arra hivatkoznak, hogy az európai polgári kezdeményezés, mint jogi aktus
hanem az Unió egésze harmonikus fejlődésének előmozdítására, és különösen az egyes régióit sújtó demográfiai hátrányok csökkentésére.
„Az Európai Unió bírósága megállapította, hogy a »régió« fogalmát a tagállamokban fennálló politikai, közigazgatási és intézményi helyzetet tiszteletben tartva kell meghatározni, következésképpen az Unió nem fogadhat el olyan jogi aktust, amely úgy kívánja meghatározni a nemzeti kisebbségi régiókat, hogy nem veszi figyelembe e helyzetet” – szerepel a dokumentumban.
A luxemburgi bíróság szerint „Izsák Balázs-Árpád és Dabis Attila (az SZNT külügyi titkára – szerk. megj.) nem bizonyították, hogy általánosan véve a nemzeti kisebbségi régiók sajátos etnikai, kulturális, vallási vagy nyelvi jellemzői hátránynak volnának tekinthetők,
Mint ismeretes, a SZNT és partnerei azt kezdeményezték, hogy az EU kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. A kezdeményezés elfogadása a székelyföldi autonómiatörekvéseket erősítette volna.
Az Európai Bizottság 2013. július 25-én tájékoztatta a beterjesztőket, hogy úgy ítéli meg: a kezdeményezés nem tartozik a hatáskörébe. Így a kezdeményezők el sem kezdhették az egymillió aláírás összegyűjtését, amellyel jogalkotást kezdeményező lépésre késztethették volna az Európai Bizottságot a nemzeti régiók kérdésében. Arra szólította fel a kezdeményezőket: legkésőbb három napon belül távolítsák el honlapjaikról az unió luxembourgi székhelyű bíróságán zajló perük iratait, és gondoskodjanak róla, hogy a keresetlevelük és az EB ellenkérelme ne legyen hozzáférhető a nyilvánosság számára. Az elutasító határozatot az EU luxembourgi bíróságán támadta meg az SZNT. Románia a perbe az EB oldalán, Magyarország pedig a kezdeményezők oldalán avatkozott be.
Az ügy háteréről a bíróság honlapján is olvashatnak.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.
Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.