// 2026. április 11., szombat // Leó, Szaniszló

Elhunyt Helmut Kohl, a német egység kancellárja

// HIRDETÉS

Az egyik legmeghatározóbb európai politikus 87 éves volt.

Meghalt pénteken Helmut Kohl volt német kancellár, az elmúlt fél évszázad európai politikájának egyik kulcsfigurája, Kelet- és Nyugat-Németország egységének megteremtője.

A Bild című német lap szerint a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa péntek reggel, ludwigshafeni otthonában hunyt el.
A CDU megerősítette a halálhírt. „Gyászolunk. Nyugodjon békében Helmut Kohl” – írták.

A hírt Helmut Kohl ügyvédje, Stephan Holthoff-Pförtner is megerősítette.

Kohl hosszú betegség után, 87 éves korában halt meg.

A német egység kancellárjának is nevezett politikus 16 évig, 1982-től 1998-ig volt Nyugat-Németország, illetve az újraegyesített Németország kormányfője. A CDU-t 25 éven keresztül, 1973-tól 1998-ig vezette.

Helmut Kohl 2008-ban elszenvedett balesete után visszavonultan élt. Utolsó közéleti megnyilvánulása Orbán Viktor miniszterelnökhöz fűződik; 2016 áprilisában otthonában fogadta a kormányfőt, és új előszót írt Aggodalom Európáért című 2014-es munkája magyar kiadásához. A találkozóról kiadott közleményben hangsúlyozták, hogy Európa nem lehet a világban szükséget szenvedő emberek millióinak új hazája.

Kohl mindig nagy tiszteletet tanúsított a magyarok iránt, emlékezetes marad az a mondata, mely szerint „Magyarország ütötte ki az első téglát a berlini falból”.

Kohl halálának hírére a német politika valamennyi meghatározó tényezője megdöbbenéssel és részvéttel, az elhunyt érdemeinek felidézésével reagált. Az egykori kancellárt többek közt méltatta utóda, Angela Merkel, Emmanuel Macron francia köztársasági elnök, Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, George H. Bush egykori amerikai elnök, Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök is.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

„Határtalanul magyarok”. Debreceni kampánygyűlésen Orbán Viktor és Kelemen Hunor
Krónika

„Határtalanul magyarok”. Debreceni kampánygyűlésen Orbán Viktor és Kelemen Hunor

A határon túli magyarok számára van nagy tétje a választásnak, hiszen az elmúlt 16 év nemzetegyesítési politikája hosszabb távra is garantálja az ő túlélésüket – jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön Debrecenben.

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix
Főtér

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában
Székelyhon

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában

Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban
Krónika

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban

Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.

Felelősségre vonnák Mihai Tîrnoveanut, amiért magyarellenes uszítással gyalázta meg a húsvét ünnepét
Székelyhon

Felelősségre vonnák Mihai Tîrnoveanut, amiért magyarellenes uszítással gyalázta meg a húsvét ünnepét

Az unitáriusok Rómája – így emlegették régen Bölönt, amelynek vártemplomáról a Nemzet útja vezetője az állítja, hogy korábban ortodox volt. Mihai Tîrnoveanut történelemhamisítással vádolják és panaszt tesznek ellene a diszkriminációellenes tanácsnál.

// még több főtér.ro