// 2025. december 23., kedd // Viktória

Elhunyt Doina Cornea, a kommunizmussal szembeni ellenállás egyik jelképe

// HIRDETÉS

A kommunista elnyomás elleni küzdelem egyik fő alakja volt, amiért meg is szenvedett.

Elhunyt kolozsvári otthonában péntekre virradóra, 89 éves korában Doina Cornea  költőnő és ellenzéki személyiség. Mint kiderült, hosszú ideje betegeskedett.

Az 1929-ben Brassóban született Doina Cornea a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarának francia tanszékén volt tanársegéd. 1980-ban gyártotta az első szamizdatot Încercarea labirintului (A labirintus próbatétele) címen, melyeket újabb szamizdat-fordítások követtek, amelyeket előszóval és jegyzetekkel látott el.

1982 és 1989 között 31 szöveget és tiltakozást juttatott el a Szabad Európa Rádióhoz.

1983-ban elbocsátották az egyetemről, és vizsgálatoknak, kihallgatásoknak, veréseknek és fenyegetéseknek vetették alá. Fia, Leontin Iuhas közreműködésével 160 röpiratot terjesztett az 1987-es brassói felkelés során, ezért mindkettőjüket 5 hétre letartóztatták. Ezután gyakorlatilag házi őrizetben volt 1989. december 21-éig.

1988-ban öt másik kolozsvári értelmiségivel együtt levelet írt II. János Pál pápának, amelyben a betiltott görögkatolikus egyház újbóli működésének engedélyezésében való támogatását kérték. Részt vett az 1989. december 21-ei utcai tüntetésen, a lövöldözések ellenére.

Ezután beválasztották a Nemzeti Megmentési Front Tanácsába, de erről a tisztségéről 1990. január 23-án lemondott, mivel úgy ítélte meg, hogy a front Mihail Gorbacsov szovjet vezető alárendeltségében működik.

1990. augusztus 6-án Kolozsváron egyik alapítója volt a romániai Totalitarizmusellenes Demokratikus Fórumnak,

amelynek utóbb elnökévé választották. Ez volt a demokratikus ellenzék egyik első egyesítési kísérlete, amelyből később kialakult a Romániai Demokrata Konvenció.

Alapító tagja a Csoport a Társadalmi Párbeszédért, a Civil Szövetség és a Memoria Kulturális Alapítvány szervezeteknek. Több mint 100 cikke jelent meg különböző újságokban és folyóiratokban, például a 22, România liberă, Vatra, Memoria kiadványokban.

Tevékenységéért többek között a francia Becsületrendet és a Románia Csillaga érdemrend Nagykeresztjét is megkapta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Dől a magyar áru Romániába – hírmix
Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon
Krónika

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon

Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó
Székelyhon

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó

Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.

// még több főtér.ro