// 2026. október 17., szombat // Hedvig

Elégedettek az egy ponttal a magyarok

// HIRDETÉS

A magyar fél szerint jó eredmény a Bukarestben elért döntetlen. A románok viszont…

A magyar nemzeti tizenegy hibáit is számba véve nyilatkozott Dárdai Pál, a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a szombat esti, Románia elleni, 1-1-re végződött Európa-bajnokis selejtezőt követően.

„Sajnos nem úgy kezdtünk, ahogyan azt elterveztük, de szerencsére nem kaptunk gólt ebben az időszakban" - kezdte értékelését Dárdai Pál szövetségi kapitány. A szakember szerint a románok nagyon kockázatos futballt játszottak, ugyanis elképesztő futómennyiségű játékot mutattak be, az pedig várható volt, hogy ezt nem fogják végig bírni. „Eldöntötték, hogy húsz-harminc perc alatt agyonvernek minket, de nem jöttek a gólok."

A tréner úgy vélte, az elmúlt napokban gyakorolt középpályás letámadás jól működött, ugyanakkor a támadó harmadban még nem elég hatékony az együttes, ennek gyakorlására még legalább két-három mérkőzésre szükség van.

Dárdai külön kiemelte Gera Zoltánt, akit a mezőny legjobbjának nevezett, emellett megemlítette Szalai Ádám fejesgólját is, ugyanis - jelezte - nem biztos abban, hogy a Hoffenheim támadójának találatát les előzte meg. A szövetségi kapitány hozzátette, iszonyatosan sokat kivehetett a játékosokból ez a kilencven perc, de fejben már megvan a terve a keddi, feröeri összecsapásra is.

„Sajnos nem úgy jött ki a mérkőzés, ahogyan azt elterveztük. Szerettünk volna már az elején gólt szerezni, sajnos nem sikerült, majd a magyarok a hajrában egy szabadrúgásból egyenlítettek" - mondta Victor Piţurcă, a románok szövetségi kapitánya, aki szerint ez a döntetlen semmiféleképpen nem nevezhető drámainak. „Ebben a csoportban a folytatásban is várhatóak majd hasonló eredmények, továbbra is kiélezett lesz a küzdelem. A legfontosabb feladatom most, hogy a játékosokat fizikailag és pszichésen is helyre tegyem a keddi, finnek elleni összecsapásra" - nyilatkozta Piţurcă.

Magyarok: jó eredmény a döntetlen

A magyar játékosok szerint igazságos eredmény született, a Dárdai Pál szövetségi kapitány által a mezőny legjobbjának nevezett Gera Zoltán szerint is megérdemelten szerzett pontot szombaton a magyar labdarúgó-válogatott a bukaresti Nemzeti Stadionban 1-1-re végződött Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.
„Romániában, egy ilyen közegben döntetlent elérni, embert próbáló nagyon nagy eredmény.

Főleg annak tekintetében, hogy az első félidő utolsó percében, lélektanilag a legrosszabbkor kaptuk a gólt" - nyilatkozta a Ferencváros veterán támadója a találkozót követően hozzátéve, nem okozott számára gondot, hogy pályafutása során először védekező középpályást kellett játszania. Gera szerint a románok az első félidőben komoly tempót diktáltak, de a másodikban már feljebb kezdték a védekezést, riválisuk pedig el is fáradt.

„Különösen örülök a szurkolók miatt, akik otthon drukkoltak értünk, és akik elutaztak ide, hogy végre nem zakóval kell távoznunk" - mondta Gera.

Az egyenlítő gólt szerző Dzsudzsák Balázs szerint a játékosoknak sikerült átvenniük azt a mentalitást, amelyet Dárdai Pál próbált meg átadni nekik, igaz, szerinte negyvenöt perc kellett ehhez, ugyanis az első félidőben kissé megilletődöttek voltak.

„A második félidőben megnyugodtunk, keményebbek lettünk, letámadtunk és labdákat szereztünk" - mondta a Dinamo Moszkva szélsője, aki a 82. percben egy gyönyörű szabadrúgásgóllal egyenlített. "Ha úgy éreztem volna, hogy nem tudok hozzátenni, akkor átadtam volna a lehetőséget Tőzsér Daninak, de lehet, ha nem jön oda, nem is így rúgtam volna".

Dzsudzsák kiemelte, a találatban szerepet játszott a válogatott stábjához csatlakozott Nyilasi Tibor is, mivel az ezüstcipős ferencvárosi legenda „nyakon vágta", amiért csak két méterről fut neki a szabadrúgásoknak, így ennek köszönhetően most változtatott ezen a szokáson.

Juhász Roland szerint ez a megszerzett egy pont csak akkor ér valamit, ha a gárda kedden győz a feröeriek vendégeként:

„Ott majd nekünk kell dominálnunk és a saját játékunkat kell majd játszanunk. Ebből a mérkőzésből kell erőt merítenünk".

A magyar csapat ugyan továbbra is, immár 33 éve nem tudja legyőzni riválisát, azonban 1981 után először nem kapott ki idegenben, ráadásul Dzsudzsák révén 1972 után szerzett újra gólt Románia vendégeként.

A magyar válogatott két mérkőzés után egy ponttal áll csoportjában, kedden a Feröer-szigetek vendégeként folytatja szereplését a sorozatban.

Románok: igazságtalan az eredmény

A románok viszont keserűen fogadták, hogy saját otthonukban nem bírtak el a magyar válogatottal. A román találat szerzője, Raul Rusescu szerint Románia győzelmet érdemelt volna, és úgy vélte, a szabadrúgás, amelyből a magyar egyenlítő gól született, jogtalan volt.

„Nem létező szabadrúgásból kaptunk gólt. Két pontot vesztettünk. Sajnálom, hogy a szurkolók nem boldogan térhettek haza. A második félidőben sokat változott a játékuk, sokszor ívelték hosszan előre a labdát. Azt mondom, megérdemeltük volna a győzelmet, különösen az első félidei játékunk alapján” – zárta nyilatkozatát Rusescu.

A román válogatott hátvédje, Gabriel Tamaş is úgy vélte, hazája nemzeti együttesének kellett volna győznie. „Többet érdemeltünk volna, uraltuk a játékot. Egy ideig azt hittem, mi irányítunk, de a labdarúgás igazságtalan, láthatták, mi történt egy pontrúgás után” – mondta Tamaş, aki a szurkolókat is védelmébe vette, mondván: teljesen helyén való, hogy fáklyákat és füstbombákat dobáltak, hiszen a magyarok és a románok között nagy a rivalizálás.

Románia jelenleg négy ponttal áll az első két kör után, következő ellenfele Finnország lesz.

Kép: MTI

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS