// 2024. október 3., csütörtök // Helga
háromszék

Eladták a szalmonellás tojások felét Háromszéken

Pedig több mint tízezer darabot már visszavontak a piacról. Lengyelországból származik a fertőzött tojás.

A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság szerint a szalmonellával fertőzött tojások felét eladták, mielőtt a hivatal felügyelői visszavonták volna ezeket az üzletekből. Egyelőre nem jelentettek ételmérgezéses esetet a megyében.
 
Dr. Sikó-Barabási Sándor, a Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság vezetője azt nyilatkozta hétfőn az Agerpres hírügynökségnek, hogy az információt vasárnap, az országos gyorsriasztó hálózaton kapták, és a felügyelők kevesebb mint egy óra alatt több mint tízezer, Lengyelországból származó tojást vontak vissza a piacról.
 
Az igazgató azt mondja: a tojások felét eladták még azelőtt, hogy megkapták volna a riasztást.
 
Az állatorvos szerint nincs ok pánikra, de az ajánlja, hogy a tojásokat csakis hőkezelés után, azaz főve, vagy rántva fogyasszák, mert a meleg elpusztítja a szalmonella baktériumot.
 
András-Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház igazgatója szerint egyetlen ételmérgezéses pácienst kezelnek az intézményben, de nem valószínű, hogy ennek köze van a szalmonellás tojásokhoz.
 
„Minden évben van néhány elszigetelt eset. (...) Jelenleg egyetlen szalmonella baktériummal fertőzött beteg fekszik a fertőző osztályon, de ő két héttel ezelőtt jelentkezett nálunk, alig hiszem, hogy összefüggne a két eset” – nyilatkozta András-Nagy Róbert.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban
Krónika

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban

A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro