// 2026. május 24., vasárnap // Eszter, Eliza

Ekkortól lesz hazaáruló Klaus Iohannis

// HIRDETÉS

Már a PSD szerint.

Alaposan átrágja és megfontolja a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD, mennyire és hogyan árulja a hazát Klaus Iohannis államfő, ezért nem siet a hazaárulás miatti feljelentésével.

Hiszen mégiscsak komoly vádról van szó.

Mindezt Liviu Dragnea, a párt elnöke árulta el, aki először állt elő hivatalosan azzal, hogy Iohannis szakmányban árulja a hazát, amiért fel kell jelenteni.

Dragnea szerint az elnök akkor árulja a hazát, amikor arról beszél, hogy Románia nem készült fel az EU soros elnöki tisztségének betöltésére, ami január elsejétől esedékes.

Dragnea csütörtökön este elmondta: jövőre teszik meg a feljelentést Iohannis ellen.

Egyúttal azt is jelezte, hogy nem csupán az államfőnek tartja fenn a megtisztelő címet: árulóknak nevezte azokat az európai parlamenti képviselőket is, akik a centenárium idején „folyamatosan hazudtak”, és kitartóan dolgoznak azon, hogy „Románia ne haladjon, hogy maradjon az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (CVM), hogy nehogy már felvegyenek a schengeni-övezetbe”, hogy aztán ők kerüljenek hatalomra.

„Mindezen emberek fölött ott van Klaus Iohannis, aki azzal követ el hazaárulást, hogy állandóan azt mndja: Románia nincs felkészülve az Európai Unió Tanácsa soros elnökségének átvételére” –  mondta korábban Dragnea.

Dragnea szerint amúgy Iohannisnak legkésőbb csütörtökön betöltetlenné kellett volna nyilvánítania két miniszteri tisztséget, és ki kellett volna neveznie a miniszterelnök által javasolt kormánytagokat, miután szerdán az alkotmánybíróság – helyt adva a kormány panaszának – erre kötelezte a kinevezéseket hetek óta halogató államfőt. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Csíksomlyó nem szavazókör
Krónika

Csíksomlyó nem szavazókör

Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban
Főtér

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban

Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig
Székelyhon

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig

Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér
Krónika

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér

Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre
Székelyhon

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre

Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.

// még több főtér.ro