Egy csordát vett üldözőbe, húszból három példányt gázolva halálra. Vérfoltos luxuskocsiját lefoglalták, és nyomozás indult ellene.
Valamelyik autós üldözős videojáték főhősének képzelhette magát az a 35 éves brăilai férfi, aki terepjárójával kihajtott a mezőre, hogy üldözőbe vegyen egy vaddisznócsordát. A Vaslui megyei Berezeni nevű település határőrei éppen éjjellátó készülékkel figyelték a környéket, amikor arra lettek figyelmesek, hogy a település határában, mintegy ötszáz méterre a Pruttól egy autó össze-vissza kanyargózik a mezőn.
A szokatlan jelenség felkeltette az érdeklődésüket, így közelebbről is megvizsgálták, mi történik. Kiderült: az autó egy húsz vaddisznóból álló csordát kergetett. Három halálra gázolt vaddisznót is találtak a helyszínen, amikor kérdőre vonták a fiatalt, hogy mégis mit művel éjszaka a mezőn. A
35 éves férfi nem rendelkezett vadászengedéllyel, fegyver és lőszer sem volt nála, mégis orvvadászat miatt vonhatják felelősségre. Azt állította, hogy csak el akarta kergetni a mezőgazdasági területeken kárt okozó vaddisznókat, nem az ölés szándékával gázolta el ezeket. Továbbá azzal magyarázta, hogy nem értesítette az illetékes hatóságokat, miután elgázolta a vadakat, mert nem gondolta, hogy a sérüléseikbe belehaltak.
A kegyetlen módon megölt állatok (két vadkan és egy koca) összértéke meghaladja a 20 000 lejt. Tetemüket átadták a Vaslui megyei vadászegyesületnek. A férfi 75 ezer lejt érő, vérfoltos terepjáróját lefoglalta a rendőrség, eljárás is indult ellene, így egészen biztosan nem érte meg neki a kaland.
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
Összesen 13 ezer lej értékben tulajdonított el vagyontárgyakat három Hargita megyei fiatal egy kézdivásárhelyi vállalat telephelyéről, közülük kettőt már őrizetbe vettek – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Halálosan megfenyegette és megtámadta az aradi székhelyű Maros-ártér Tájvédelmi Körzet parkőreit egy fatolvajokból álló csoport.
A húsvétvasárnapi szabadtéri ételszentelés legfelemelőbb pillanatai közé tartozik a magyar és a székely himnuszok eléneklése.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.

További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.

Rogobete szerint elég orvos van az országban a lakosságra számítva, csak rosszul vannak elosztva. Természetvédelmi területen akartak repülőteret építeni, a Környezetvédelmi Őrség időben közbelépett.

Háromezer lejes önkormányzati támogatást kaphatnak a depresszióval küzdő konstancaiak. Román jelölt kavarja fel a birminghami politika állóvizét.

További hírek: a Lia Savonea vezette legfelső bíróság beperelte a kormányt, 2 milliárd lejt követelnek, egy falusi vegyesboltban pedig kábítószert lehetett vásárolni pult alól.

Egy kolozsvári vállalkozó megelégelte, hogy az adóhatóság honlapja rosszul működik, két óra alatt gyártott egy teljesen működőképes és gyors verziót. Az élelmiszerbiztonsági hatóság pedig a Facebookon vásárolt húsvéti kalács veszélyeire figyelmeztet.

További híreink: az időnket is ellopják – 23 órás lesz a vasárnap; az üzemanyagárak pedig elszabadultak, de a gazdákat legalább megmentené egy rendelet.