// 2025. november 16., vasárnap // Ödön

Egyre több magyar politikus éjszakázna az úzvölgyi temetőben

// HIRDETÉS

Így akadályoznák meg a román emlékmű és parcella felavatását. Hajmeresztő tiltakozási akciót generált a botrány, az biztos.

Bár Constantin Toma, Dormánfalva polgármestere szombaton azt ígérte, nem tartják meg május 17-én az úzvölgyi katonatemető frissen kialakított parcellájának az avatási ünnepségét, a Magyar Polgári Párt (MPP) keddi közleményében bejelentette: 24 órán keresztül őrséget állnak majd a temetőben, hogy megakadályozzák a ceremóniát. Mivel éjszakázásról is szó van, Mezei János pártelnök azt javasolja a résztvevőknek, hogy vigyenek magukkal ennivalót, vizet és meleg ruhát.

A kezdeményezés egyébként nem eredeti, Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök már egy vasárnapi Facebook-bejegyzésében bejelentette: május 16-én este Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterrel a helyszínre megy és ott éjszakáznak, hogy reggel „jó gazdaként” fogadni tudják az avatásra készülőket.

Mezei János közleményében azt írja, „az erdélyi magyarság száz éves tapasztalata inti óvatosságra pártját”, nem hisznek a dormánfalvi elöljárónak, ezért vonulnak a helyszínre. „Meggyalázták őseink emlékét. Történelmünk meghamisításán dolgoznak. Magyarságunkban vérig sértettek, porig aláztak. Mi marad gyermekeinknek az ősi hagyatékból, ha mi karba tett kézzel szemlélődünk és csupán méltatlankodunk és magunkban háborgunk ebben a helyzetben?” – fogalmaz közleményében a pártelnök.  

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Megállapította a boncolás az altatás közben elhunyt kislány halálának okát
Krónika

Megállapította a boncolás az altatás közben elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a kétéves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát
Főtér

A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát

Tudta, hogy Emil Boc kiválóan versel magyarul Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen Kosztolányi Dezső modorában? Erre tessék! (Naná, hogy pamflet.)

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát
Székelyhon

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
Krónika

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója
Székelyhon

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója

Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.

// még több főtér.ro