// 2024. október 5., szombat // Aurél
Electric Castle

Egymásnak ment az Electric Castle és a Kolozs megyei tanács

Az ok egy 5 kilométeres útszakasz, amelynek az állapotáról panaszkodni mertek a fesztiválszervezők a közösségi hálón.

A napokban sokan megosztották a Facebookon az Electric Castle Fesztivál egyik szervezőjének kifakadását azzal kapcsolatosan, hogy a Kolozs megyei tanács négy éve ígérgeti a Kötelend és Bonchida közötti 5 kilométeres útszakasz leaszfaltozását, de nem tesz semmit a fesztiválra érkező 150 ezer ember kényelmes utazásáért. A fesztivál kommunikációs igazgatója ironikusan megjegyzi: a környék infrastruktúrájától függetlenül továbbra is büszkélkedhetnek a turisztikai ismertető füzetekben azzal, hogy milyen csodás fesztivál az Electric Castle.

A panaszt átvette a helyi és az országos sajtó is, így a Kolozs megyei tanács is kénytelen volt reagálni rá azzal vádolva a szervezőket, hogy a médián keresztül próbálnak nyomást gyakorolni az önkormányzatra. A közleményben elmagyarázzák, hogy a Bonchidára vezető úton több nagyszabású munkálatokat végeztek el az utóbbi négy évben a fesztiválozók kényelme érdekében, és a fesztivál kezdéséig még dolgoznak azon, hogy optimális megközelítést biztosítsanak.

A kifogásolt útszakaszt azért nem tudják felújítani, mert belefoglalták egy nagyobb szabású európai projektbe, nevezetesen a 83 kilométer hosszú Beszterce – Kolozsvár országút felújítási tervébe, amelyet még csak a közeljövőben bírálnak el. Törvénytelen lenne felújítást végezni egy olyan útszakaszon, amelyre európai finanszírozást kértek. A megyei önkormányzat közleménye tételesen felsorolta azokat a támogatásokat, amit az Electric Castle számára nyújtottak az elmúlt években, és hozzáteszi: a 76 ezer 600 lejből csupán 46 ezer 600 lejjel tudnak elszámolni.   

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro