Egy ideig ügyesen dolgoztak, ám aztán egy alkalommal túllőttek a célon.
Dolgozni csak pontosan, szépen, üzeni a vers is. Nos, egy román állampolgárokból álló banda megfogadta a bölcs tanács egy részét. Nyilván nem a „dolgozni” igére gondolunk. Pedig az Amerikai Egyesült Államokban a hírek szerint elég jól meg lehet élni a munkából. Szóval, a székhelyét Arkansas államban felütő banda igen eredeti ötlettel rukkolt elő: azt találták ki, hogy buddhista templomokat fognak kirabolni. A gondolatot tett is követte, eleinte pontosan, szépen. A banda négy hölgytagja megjelent egy templomban, mégpedig
Aztán az egyik hölgynek váratlanul pisilnie kellett, elvonta a szerzetesek figyelmét, közben pedig a másik három elemelt mindent (pénzt, értéktárgyakat), ami a keze ügyébe került. Aztán idén áprilisban kis csorba esett a pontos, szép munkán. A hölgyek épp egy vietnami buddhista templomban készültek akcióra, ám a szerzetesek visszautasították a szertartást mondván, hogy az egész vietnami nyelven zajlik, a kedves hölgyek nem fogják megérteni. A hölgyek persze ragaszkodtak a „bulihoz”, addig-addig, míg a jámbor szerzetesek kiebrudalták őket a templomból. Pontosan, szépen. Ekkor kellett volna leállni. Na de mit tesz a szakmai gőg!
öt nő és egy férfi (román állampolgárok mind) nemes egyszerűséggel betódult a templomba és kirámolt mindent, pénzt, ékszereket, művészeti alkotásokat. Na, hát ez már nem volt se pontos munka, se szép. A szerzetesek riasztották a rendőrséget, a rendőrség pedig lefülelte a díszes társaságot. A hatóságok rablásért vádat emeltek a banda ellen, pontosan, szépen. És a jó munka meghozta a többleteredményt is: kiderült, hogy a román bandának jókora múltja van, ugyanis korábban Kalifornia, Oklahoma és Arizona államokban is „hadat viseltek” a templomok ellen. Most egészen más templom vár rájuk: a vezeklés rácsos temploma.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.