// 2026. április 12., vasárnap // Gyula

Egy rekord kipipálva: ennyi államtitkár és helyettes államtitkár még egy kormányban sem volt

// HIRDETÉS

Mondjuk, ez nem feltétlenül jelent önmagában jó hírt.

A néhány hónapja hosszas vajúdás után felállt Ciucă-kormány egy téren máris elmondhatja magáról, hogy egyedülálló eredményt ért el: eddig még egyetlen bukaresti kabinetben sem tevékenykedett ennyi államtitkár és helyettes államtitkár.

A Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ alkotta koalíció alkotta kormányban eddig

118 államtitkár és helyettes államtitkár kapott helyet

– mint ismert, feladatuk a minisztériumokon belül az egyes részterületek menedzselése –, amivel megdöntötték az eddigi rekordot.

Amit nem akárki tartott: a Viorica Dăncilă vezette kabinetet taszították le a dobogó legfelső fokáról, amelyben „csak” 110 ilyen pozíció volt.

Abban a kabinetben az indokolta a tisztségek magas számát, hogy Liviu Dragnea akkori PSD-elnök a párt minél több helyi kiskirályának ambícióit szerette volna kielégíteni legalább egy középszintű kormányzati tisztséggel.

És az okok a jelek szerint a jelenlegi kormány esetében is hasonlóak.

Ugyanis az értesülések szerint

ismét csak a kormányba frissen bevett PSD-s embereknek kellett tisztséget találni,

miután a liberálisok nem voltak hajlandóak lemondani a már általuk birtokolt államtitkári posztokról.

Legutóbb, április közepén a gazdasági minisztériumban neveztek ki egy új államtitkárt a már meglevő három mellé, de a vállalkozókért és idegenforgalomért felelős tárcához is három további államtitkárt vettek fel március végén az addigi kettő mellé.

A három új poszt havi 50 ezer lej többletkiadást jelent – ez éves szinten 600 ezer lej.

Mindezt úgy, hogy a kormány több illetékese is figyelmeztetett:

gazdasági válság következhet, ezért oda kell figyelni a kiadásokra.

Amúgy a legtöbb államtitkár és helyettes államtitkár a fejlesztési tárcánál tevékenykedik: előbbiből hét, utóbbiból négy van.

A belügynél összesen nyolc, a közlekedési tárcánál és az oktatásinál pedig hét államtitkár és helyettes államtitkár dolgozik.

Eközben az európai projektekért és beruházásokért felelős tárcánál a jelenlegi öt mellé még négy államtitkárt készülnek alkalmazni – igaz, ez annyiban indokolt lehet, hogy ez a minisztérium felel a koronavírus-járvány utáni gazdasági válságból való kilábalást szolgáló újjáépítési terv megvalósításáért.

De valószínűleg még ezzel sincs vége, úgyhogy akár az is megtörténhet, hogy a kormányban nemsokára közel 130 államtitkár és helyettes államtitkár tevékenykedik majd.

Szigorúan a takarékosság jegyében.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

„Határtalanul magyarok”. Debreceni kampánygyűlésen Orbán Viktor és Kelemen Hunor
Krónika

„Határtalanul magyarok”. Debreceni kampánygyűlésen Orbán Viktor és Kelemen Hunor

A határon túli magyarok számára van nagy tétje a választásnak, hiszen az elmúlt 16 év nemzetegyesítési politikája hosszabb távra is garantálja az ő túlélésüket – jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön Debrecenben.

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix
Főtér

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában
Székelyhon

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában

Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban
Krónika

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban

Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.

Felelősségre vonnák Mihai Tîrnoveanut, amiért magyarellenes uszítással gyalázta meg a húsvét ünnepét
Székelyhon

Felelősségre vonnák Mihai Tîrnoveanut, amiért magyarellenes uszítással gyalázta meg a húsvét ünnepét

Az unitáriusok Rómája – így emlegették régen Bölönt, amelynek vártemplomáról a Nemzet útja vezetője az állítja, hogy korábban ortodox volt. Mihai Tîrnoveanut történelemhamisítással vádolják és panaszt tesznek ellene a diszkriminációellenes tanácsnál.

// még több főtér.ro