// 2025. december 25., csütörtök // Karácsony, Eugénia

Egy kolostor segítségével mosta tisztára az orvosok lefizetésére szolgáló pénzt a Ropharma gyógyszerforgalmazó

// HIRDETÉS

Tizenhét alkalmazottat úgy vontak bele a bűncselekménybe, hogy azok eleinte mit sem sejtettek arról, hogy bankszámláikat pénzmosásra használják. Aztán kiderült a turpisság.

Amikor 2013 tavaszán a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) ügyészei házkutatást tartottak a Ropharma gyógyszerforgalmazó vállalat munkapontjain, már szinte egy éve nyomoztak a vállalat gyanús támogatási szerződései miatt, a cég ugyanis feltűnő keresztényi buzgósággal támogatott egy Bihar megyei női rendházat, a Nagyvárad mellett található Szent Kereszt Kolostort.

Ahogy gyűltek a bizonyítékok, egyre világosabbá vált, hogy

egy meglehetősen sajátosan működő bűnszövetkezetet és pénzmosási gépezetet sikerült felszámolni,

melynek a kolostoron kívül egy Maros megyei sportklub is tagja volt.

A Libertatea cikke szerint a bűnszervezet a Ropharma hat alkalmazottjából és a kolostor apátnőjéből állt, akik két év leforgása alatt 914 000 lejt mostak tisztára, ráadásul 17 alkalmazottat (Maros, Bákó, Iași és Vaslui megyéből) úgy vontak bele a bűncselekménybe, hogy azok eleinte mit sem sejtettek arról, hogy bankszámláikat pénzmosásra használják.

A menet következő volt: a Ropharma támogatás címszó alatt átutálta a pénzt a kolostornak (összesen 914 ezer lejt), majd a kolostor apátnője – természetesen miután lecsípte belőle a saját részét, azaz 14%-ot – továbbította az összeget a Ropharma által megadott számlaszámokra. Ezek a számlaszámok a cég alkalmazottaihoz tartoztak,

akik arra eszméltek, hogy minden előzmény nélkül óriási pénzösszeg jelent meg a számláikon.

A cég könyvelősége ekkor tájékoztatta őket, hogy tévedés történt, és vigyék be az összeget a pénztárba.

Nem minden alkalmazott vette be a mesét, egyikük tájékoztatást kért a banktól az utalás részleteiről, így kiderült, hogy egy kolostortól érkezett a pénz, hivatalosan fűrészáru, illetve palánták kifizetése gyanánt. Ebből rájött, hogy bűncselekmény állhat a gyanús utalások mögött, ezért kérte a főnökét, hogy ne használják többet ilyesmire a bankszámláját.

A bírósági tárgyalások során az alkalmazottak tanúvallomásaiból világossá vált, hogy

a pénzt azért kellett tisztára mosni, mert azzal vesztegették meg az orvosokat,

hogy a Ropharma termékeit írják fel a pácienseiknek. Három alkalmazott, köztük a marosvásárhelyi igazgató beismerő vallomást tett, az apátnő viszont tagadta a vádakat, annak ellenére, hogy a bizonyítékok egyértelműen ellene szóltak, és a tanúk is állították, hogy nyakig benne volt a pénzmosásban. Azt állította, hogy egy közeli gyógyszerész-barátja segített neki a kolostor pénzügyeinek könyvelésében, aki másolatot készített a kolostor bélyegzőjéről. Az apátnő viszont minden banki átutalást aláírt, és

minden bizonyíték arra mutat, hogy tudta, mi zajlik a háttérben.

Végül két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

Egyébként mind a hét vádlottat bűnösnek találták, a legnagyobb büntetést a marosvásárhelyi igazgató kapta: három év felfüggesztett börtönbüntetést. A vádlottak fellebbezést nyújtottak be, így az ügy a marosvásárhelyi fellebbviteli bírósághoz került, mely március végére tűzte ki az első határidőt.

Az ügy egyik fontos hozadéka, hogy a tanúk eskü alatt a bíróság tudomására hozták, amit mindenki tud: teljesen bevett gyakorlat, hogy a gyógyszerforgalmazók lefizetik az orvosokat annak érdekében, hogy pácienseik az ő termékeiket válasszák.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Románia európai utolsó az intelligenciaszint terén is, kipróbálható az IQ-teszt
Krónika

Románia európai utolsó az intelligenciaszint terén is, kipróbálható az IQ-teszt

Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…
Főtér

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…

… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó
Székelyhon

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó

Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.

// még több főtér.ro