Zajlott az élet a hét első napján, mi meg összefoglaltuk a lényeget.
Ezt bizony nem láttuk jönni! Miután 2019 májusától 2021 júliusáig a rahovai börtön vendégszeretetét élvezte, aztán gyorsan alapított egy politikai szervezetet, melyről azóta sem hallott senki, Liviu Dragnea úgy érezte, a kor szelleméhez igazodva valami szimpatikus foglalkozás után néz. Képzeljék, a PSD korábbi vezetője kötényt öltött magára, és indított egy főzőcsatornát a YouTube-on. Vasárnap máris feltöltötte az első, 12 perces videóját a csatornára, melyen végignézhetjük, amint az egykori szocdem pártisten kissé feszengve, de a konyhai kellékekkel ügyesen bánva összedob egy sárga babból készült főzeléket, az egészséges táplálkozás nevében, természetesen kizárólag román alapanyagokból.
Az egy dolog, hogy a csatornára egyetlen nap alatt több mint négyezren iratkoztak fel, s a videót már 162 ezren nézték meg, de a szellemes kommentelők is megrohamozták a csatornát. Közülük többen is sok sikert kívánnak a teleormani mesternek, „hátha a szakácskodás sikerétől elszállva többé soha nem tér vissza a politikába”, mások azt várják, hogy „Dragnea sikerén felbuzdulva majd Viorica Dăncilă volt kormányfő is indít egy podcastet egy könyvtárban”, de akad olyan kommentelő is, aki arra tippel, hogy „ilyen kaliberű visszatérést csak a mesterséges intelligencia találhatott ki”. Mi is az utóbbira tippeltünk első látásra…
Nagyot nézhettek a petrozsényi rendőrök, akiket a helyi önkormányzattól amiatt riasztottak, hogy eltűnt az egyetlen használható műanyag ökovécé a városi parkból. Mint kiderült, ellopták. Az elkövetők csak azt felejtették el a nagy művelet közben, hogy a környéken több térfigyelő kamera is működik, így ma el is kapták őket, az egyikük udvarán pedig ott álldogált magányosan az elrabolt illemhely is. A rendőrség gyorsan meginterjúvolta a buditolvajokat, így derült ki, hogy ha minden a tervük szerint halad, a mobil vécét szépen eladták volna némi tisztogatás után. Az említett parkba egyébként két ilyen illemhelyet helyeztek ki korábban, a másik viszont hónapok óta használhatatlan.
Rossz hírt közölt ma a meteorológiai szolgálat: az előrejelzés szerint országszerte jelentősen lehűl az idő a következő napokban, és esőernyő nélkül nem is érdemes kilépni a házból. Az erdélyi megyékben csütörtökig biztosan télies időre lehet majd számítani, a nappali csúcsértékek is 4-5 Celsius-fok körül mozognak majd. Április 7-éig sok helyen lehet esőre, havas esőre, havazásra számítani, ezt követően csak elszórtan várható némi csapadék. Nagypéntektől már valamivel jobb időjárásra számíthatunk, a nappali csúcsértékek a hétvégére a 10-12 fokot is elérhetik. A barátságosabb, tavaszias időjárásra húsvét utánig – jövő hét közepéig – kell várni.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.