// 2026. október 15., csütörtök // Teréz

Drasztikus gázáremelést követel az IMF, ezért nincs megállapodás

// HIRDETÉS

Victor Ponta kormányfő szerint a Valutaalap által követelt emelés lehetetlen helyzetbe hozná a lakosságot. odás, gázáremelés, vita

Románia nem állapodott meg nemzetközi hitelezőivel két feltételről, így nem írja alá a bukaresti kormány azt a szándéklevelet, amely a következő hitelrészlet jóváhagyásához szükséges - jelentette be hétfőn Victor Ponta miniszterelnök.

A kormány hétfőn fejezte be a tárgyalásokat a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Bizottság (EB) és a Világbank megbízottaiból álló küldöttséggel az IMF irányítása alatt kötött elővigyázatossági hitelszerződés feltételeinek áttekintésére alkalmas felülvizsgálati látogatás keretében.

Ponta bejelentette, hogy a szénkitermelő iparban tervezett szerkezetátalakítások, valamint a lakossági gázár növekedési üteme esetében támadtak nézeteltérések, de a hitelszerződés érvényben marad, és a felek áprilisban folytatják a tárgyalásokat.
Ponta hangsúlyozta, Románia az összes többi feltételt teljesítette.

Kifejtette, hogy az IMF olyan drasztikus szerkezeti átalakításokat javasolt a szénkitermelő iparban, ami a CN Hunedoara és a CN Oltenia állami vállalatok megszűnéséhez vezetne hosszú távon, és ezzel eltűnne Romániában ez az iparágazat, amely nagyon sok embernek biztosít megélhetést. Ponta kijelentette, hogy Bukarest számára energiabiztonsága szempontjából létfontosságú a szénbányászat.

Közölte, hogy Romániában jelenleg csak a lakossági fogyasztók és a távhőközpontok által használt gáz ára szabályozott, az ipari fogyasztók esetében már liberalizálták a díjakat. Az IMF azt akarja, hogy a szabályozott ár áprilistól 16 százalékkal emelkedjen, így megawattonként 53,3 lejről 62 lejre emelkedjen. Ponta szerint ez túl meredek drágítás lenne, amit a lakosság nem tud elviselni, és azt kockáztatják, hogy hosszú távon újabb adósságok keletkeznek.

A felek abban állapodtak meg, hogy áprilisban, amikor az IMF-küldöttség ismét visszatér, a kormány saját elképzelést mutat be, és olyan fenntartható tervet dolgoz ki, amely a szociális szempontokat is figyelembe veszi.

Hozzátette: a román gazdaság jelenleg a térségben a legstabilabb, és Bukarest az állami vállalatok hatékonyságának növelése terén is jelentős előrelépéseket tett.

Románia 2013-ban kötött az IMF szervezésében 4 milliárd euró értékű, elővigyázatossági típusú hitelmegállapodást. Az országnak 2009 óta ez a harmadik hitelszerződése, a két utolsóból viszont nem használt el részleteket, mert nem volt szüksége erre. Így a soron következő hitelrészlet jóváhagyásának késése nem érinti kedvezőtlenül Bukarestet.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
Krónika

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro