// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
igazságügy

Dragnea és Tăriceanu óva intette az Egyesült Államokat

Washington csak ne szóljon bele Románia belügyeibe!

Nem sokkal azután, hogy az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériuma közleményben fogalmazta meg bírálatait és aggodalmát a romániai igazságügyi jogszabályok éppen zajló módosítása kapcsán, Liviu Dragnea és Călin Popescu Tăriceanu, a képviselőház és a szenátus elnöke reagált az amerikai megnyilvánulásra.

A közös közleményben, amelyet házelnökként írnak alá, a parlament nevében hangsúlyozzák, hogy van egy fontos alkotmányos alapelv, ami ugyanaz az Egyesüt Államokban és Romániában is és ami szerint a törvényhozásban folyó viták, az ott hozott döntések és a szavazások a nép szuverenitásának nevében történnek és nem képezhetik nyomásgyakorlás tárgyát.

Ez magyarul azt jelenti, hogy az Egyesült Államok méltóztassék nem beleszólni Románia belügyeibe.

„Az Amerikai Egyesült Államoknak bíznia kell Románia Parlamentjében, amely azon dolgozik, hogy megszilárdítsa az igazságügyi rendszer függetlenségét és hogy megszüntesse az igazságszolgáltatásra gyakorolt politikai befolyást” – írja közös közleményében Dragnea és Tăriceanu.

Megemlítik azt is, hogy miért nem kellene Washingtonnak beleavatkoznia a bukaresti folyamatokba:

„...ez ugyanaz a parlament, amely elfogadta Románia és az Egyesült Államok közötti két évtizedes stratégiai partnerséget ünneplő nyilatkozatot; védelmi kiadásokra fordította a bruttó hazai termék 2 százalékát; döntött a román katonai erők részvételéről az afganisztáni és iraki missziókban, valamint az Iszlám Állam elleni koalíció keretében az USA és más szövetségesek mellett; elfogadta a Patriot rakétavédelmi rendszer beszerzéséről szóló törvényeket”.

A két házelnök reméli, hogy az amerikai külügy jóhiszeműen szólalt meg az igazságügyi módosítások ügyében, de azért megjegyzik, hogy a washingtoni közlemény nem tűnik „a tények alapján végzett kiegyensúlyozott, objektív és átfogó elemzés eredményének”, inkább a romániai nyilvánosságban megjelent bivonyos vélemények visszhangjának.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek
Főtér

Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben
Krónika

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben

Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro