Komolyan vette az alibikérdést, hogy mik a kedvenc könyvei, és mindenkit lebilincselt a válaszával.
Díszdoktorrá avatta ma délben a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem az egyik legnagyobb kortárs magyar írót, a Nemzetközi Man Booker-díjas Krasznahorkai Lászlót. Ezzel a száraz információval el is intézhetnénk azt, hogy Erdély egyik legnagyobb tradíciójú intézménye épp megünnepelte a kortárs magyar kultúrát azzal, hogy Krasznahorkai László író lett az egyetem első magyar díszdoktora, akit a Bölcsészettudományi Kar javasolt erre a címre.
De Erdélyben semmi sem ilyen egyszerű. Másrészt aki volt már olyan BBTE-ceremónián, amelyen az egyetem Doctor Honoris Causa címet adományozott, az érezhette, mennyire teátrális, mennyire mű és egyszerre vicces is, ahogy az egyetemi szenátus tagjai bevonulnak az akadémiai tekintély palástjába burkolózva.
A BBTE szenátusának tagjai, középen Ioan Chirilă professzor, a szenátus elnöke,mellette Soós Anna rektorhelyettes | Fotók: Szabó Tünde
Ahogy nekik maguknak is sok ez a díszlet, ahogy a máskor oly eleven oktatók bemerednek és bekomolyodnak a szenátusi köpönyeg alatt. Vagy ahogy megpróbál időnként lazának mutatkozni Ioan Chirilă professzor, a szenátus elnöke, akinek arca azért szinte végig azt sugározza, hogy őt természet szerint megilletik a tekintélynek ezek a külsődleges jelei (még ha belül nem is ezt érzi).
Ahogy ugyanilyen köpenyben és kalpagban bevonul az egyszerű olvasó legdurvább olvasmányélményének szerzője, Krasznahorkai, és a köpenyével láthatatlanul húzza maga mögött a pusztulásból negyven év alatt épített életművét, a több mint húsztételes díjlistáját azzal az eleganciával, amit a személye és honlapja egyaránt áraszt.
amikor csak a két erdélyi magyar felszólaló, Soós Anna rektorhelyettes és Selyem Zsuzsa docens olvassa fel románul és magyarul is a köszöntő-, illetve a laudáló beszédét olyan eseményen, ahol szinkrontolmácsolást biztosítanak.
Soós Anna így párhuzamosan románul és magyarul vont párhuzamot a BBTE és Krasznahorkai László között: mindkettő egyszerre közép-európai és univerzális. Selyem Zsuzsa is kezdetben a tekintélyre, az egyetem Tradíció és kiválóság jelmondatára hivatkozik, majd azt részletezi, hogyan keresi és mutatja meg Krasznahorkai a szenvedésben, a pusztulásban mint az egyetemes létezés sejtszinten is működő mintázatában a szépséget és ártatlanságot.
Selyem Zsuzsa laudál
Ebben a hogyanban, a hosszú mondatok költőiségében, a történetek mögött feltűnő történetekkel bontja le az író azt a kitüntetett pozíciót, ahonnan könnyű ítélkezni, érvel laudációjában Selyem Zsuzsa a természetesnek vett tekintély ellen. De maga a laudáló pozíció olyan, hogy onnan csak talapzatot lehet építeni a laudált személy alá, erre találták ki.
És akkor jön Krasznahorkai László, a nyomasztás nagymestere, és felszabadít az igazi és az áltekintély, az ünnepélyesség és a teatralitás egyszerre ható súlya alól azzal, hogy felsorolja a számára legfontosabb több mint száz könyvet. Alibikérdésként szokta kapni felkészületlen újságíróktól, sokáig játszott a listával, majd teljesen komolyan vette.
röpködtek a Krúdy-, Thomas Mann-, Shakespeare-, Platón-, Hegel- és Beckett-címek, a József Attila-, Pilinszky-, Berzsenyi-összesek. Persze nem a felsorolás, hanem az a pár mondatnyi magyarázat volt a felszabadító, amelyet nagyjából minden tizedik címhez fűzött Krasznahorkai.
Rögtön az első tétellel, egy jutalomkönyvként kapott szovjet kalandregénnyel jelezte, mennyire személyes ez a lista, és ahogy gyarapodott az indoklás, hogy melyik mű miért szerepel rajta, úgy pattogott le a ceremónia máza az egész rendezvényről. A közönséget most nem azzal bilincselte le az író, amit írt, hanem azzal, amit olvasott.
Ioan Chirilă, Soós Anna és Krasznahorkai László
Ahogy mesélte, ki hogy mutatta meg neki, hogy a mondatoknak vagy akár szavaknak is élet-halál a tétjük, úgy jött elő fokozatosan az olvasó a hallgatóságból, és vált családiassá az egész rendezvény. Ha az elején még intézményvezetői, tanári, újságírói szerepeinkben fészkelődtünk az Aula Magna székeiben, a végére valószínűleg mindenkiben felülkerekedett az a szenvedélyes könyvfaló, aki nem csak vakációkban lubickolt az olvasmányokban, de olyankor aztán vadul.
Valószínűleg sokan a teremben már számot vetettek azzal, hogy a magaskultúra fogyasztóiként is kisebbséginek számítanak. De ahol egy bő óráig ilyen tisztán megmutatkozott az olvasás és gondolkodás tétje és szenvedélye, ott egy kicsit otthon éreztük magunkat.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.
Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.
Aki nem EU-s légitársaságtól vagy gazdasági szereplőtől vásárol repülőjegyet, megjárhatja.