// 2026. október 16., péntek // Gál

Dehogy lesz meg 2016-ban a Maros megyei autópálya

// HIRDETÉS

Mert hogy a céldátum enyhén szólva is irreális.

Legjobb esetben is csak 2017-ben autózhatunk az észak-erdélyi autópálya Marosvásárhely és Aranyosgyéres közötti szakaszán – vallja a majdani építő a Krónikának nyilatkozva annak kapcsán, hogy az Országos Közútkezelő és Autópálya-társaság (CNADNR) kihirdette a kivitelezési versenytárgyalás eredményeit, s jelezte, már tavasszal elkezdődhetnek a tervezési és építési munkálatok. A liciten alulmaradt cégeknek az eredmények közlésétől számítva tíz nap áll rendelkezésükre óvást benyújtani. „Amennyiben nem lesznek óvások, az útügyi vállalat még az év első felében aláírhatja a megbízási szerződést a konzorciumokkal” – nyilatkozta Ioan Rus közlekedési miniszter. A hatóság öt részre osztotta fel a mintegy 56 kilométeres pályaszakaszt. A feladatfüzet szerint anyertesnek 16 hónap alatt kell végeznie.

Gyakorlatilag azonban már most borítékolható, hogy 2016 nyarán semmiként nem adják át a forgalomnak az A3-as számú sztráda Maros megyei szakaszát. Ennek magyarázatát a Radnót és Marosugra közti 3,6 kilométeres szakasz majdani építője, a Geiger Transilvania Kft. ügyvezető igazgatója szolgálta.

„A tervezésre szánt négy hónapos idő akkortól kezdődik, amikor az országos útügy kiállítja a kezdési parancsot. Erre legjobb esetben április végén, május elején kerülhet sor. A terv leadására négy hónap áll a cég rendelkezésére. Utána elkezdődik az építkezési engedélyek beszerzési folyamata, ami szintén jó pár hónapig vagy akár egy fél évig elhúzódhat. A kivitelezésre szánt tizenkét hónapot pedig attól a pillanattól számítják, amikor, immár az összes jóváhagyás birtokában, a CNADNR kiállítja a munkálatokra szóló parancsot” – számolt be a kötelező lépésekről Csongvay Attila, a Geiger ügyvezető igazgatója.

Ilyen feltételek mellett a szakember szerint az első kapavágás legjobb esetben 2016 tavaszán kezdődhet el.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
Krónika

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro