// 2024. október 3., csütörtök // Helga
Németország

Dantéék pokoljárása: Németország kegyetlenül kivégezte a brazilokat

Történelmi meccs volt a brazil-német elődöntő. 7-1-re gázolta le a német válogatott a házigazdákat.

Két oka van annak, hogy Brazília nem megy haza a labdarúgó-világbajnokságról a németek ellen játszott első elődöntő után. Egyrészt azért, mert eleve otthon vannak, másrészt meg azért, mert még vár rájuk egy bronzmeccs.

Nagy összegben lefogadnám, hogy ez nagyjából annyira vigasztalja őket, mint a Titanic utasait az a tudat, hogy hiába süllyedt el a hajó, nem fulladnak vízbe, mert előtte még idejekorán megfagynak. Klose, Müller, Kroos és társaik ugyanis egyszerűen szétszedték a hazai pályán játszó David Luizt, Dantét és a Selecao többi tagját, és úgy mészárolták le őket 7-1-re, hogy még az auriverde örülhet, hogy nem lett nagyobb a gólkülönbség.

Jó, lehet azt mondani, hogy a brazil válogatott üdvöskéje, Neymar kreativitása és gólereje hiányzott, és hogy a németek máris készítik azokat a tartályhajókat, amelyeket a kolumbiai Zunigának küldenek sörrel megtöltve azért, mert a negyeddöntőben szétrúgta a brazil klasszis csigolyáját, meg hogy a két sárga miatt eltiltott Thiago Silva játéka is nagyon kellett volna, de azért ez az ötszörös világbajnok válogatott esetében még nem indok arra, hogy belefussanak a saját Irapuatójukba. (Lásd: 1986, Mexikó, Szovjetunió-Magyarország 6-0).

De ilyen indiszponált brazil együttest utoljára talán az 1998-as vébé döntőjében láttunk. És még akkor is csak 3-0-ra kaptak ki a franciáktól.

A németek viszont most keményen visszavágtak a 2002-es döntőért, amikor 2-0 ra kikaptak a braziloktól. Az akkori Nationalelfből most már csak Klose volt ott, viszont ő is betalált, így megdöntötte az akkor két gólt lövő Ronaldo vébé-gólrekordját.

Szóval még ez is.

Pedig az elején úgy tűnt, két, egyforma képességű csapat küzd, egyforma esélyekkel. Az első helyzet még a brazil Marcelo előtt adódott, aztán a 11. percben Müller szerezte meg a vezetést, miután egy szögletnél úgy hagyták egyedül az ötös vonala előtt, hogy még egy cigire is rágyújthatott volna, mielőtt senki által sem zavartatva jobb belsővel a hálóba kanalazta a labdát.

Aztán a 23. és a 26. perc között Brazília megsemmisült. Előbb Klose talált be, megdöntve Ronaldo rekordját, majd kétszer következett Kroos.

A brazil középpálya és a védelem teljesen összeomlott, a németek úgy és akkor alakítottak ki helyzetet, ahogy és amikor akartak. Úgyhogy még nem telt el fél óra a meccsből, amikor Khedira is betalált.

Félidőben tehát már 5-0 volt a németeknek. A fordulás után a brazilok megpróbáltak visszakapaszkodni a gödörből, de Oscar és Fernardinho ziccereit Neuer bravúrral hárította. Majd Klose helyett jött csereként Schürrle, aki még két gól bevágott, és még Özil is betalálhatott volna a végén, de mellé lőtte a ziccert, amit Oscar bosszult meg, belőve a brazilok szépítő gólját.

Ennek azonban a brazil szurkolók nagyjából annyira örültek, mint 1950-ben a szintén hazai pályán, a Maracanában az Uruguay ellen 1-2-re elveszített vébédöntőnek. Az egy emberként zokogó hazai közönségnek és a brazil játékosoknak tudomásul kell venniük, hogy legfeljebb bronzérmesek lehetnek. A németek meg a mai argentin-holland meccs győztesével játsszák a döntőt.

Az M1 műsorszerkesztői pedig zsenik. A meccs után ugyanis Az élet megy tovább című brazil sorozat aktuális része következett.

Ehhez mi sem tudunk többet hozzáfűzni.

Löw: még nincs vége, Scolari: hajtunk a becsületünkért

Az elképesztő mérkőzés után Joachim Löw, a németek szövetségi kapitánya természetesen nem palástolta örömét, de azért igyekezett tudatosítani játékosaiban: még nincs a kezükben a vébétrófea. „Csodálatos és elképesztő az eredmény, de nem szabad elhinnünk, hogy máris vége. Még hátra van a döntő, nem lehetünk önteltek. Nagyon örülünk, de nem engedünk ki” – mondta. Megemlékezett Kloséval is, aki 16 góljával a világbajnokságok történelmének legeredményesebb játékosa lett. „Nagyon sokat jelent nekünk ez a rekord, szerintem csak Thomas Müller döntheti meg” – jegyezte meg.

Luiz Felipe Scolari, a brazilok szakvezetője érthető módon összeomlott. „Megtettük, ami tőlünk telt, egy nagyszerű, szenzációs válogatott percek alatt kivégzett minket elképesztő játékkal. A csapat, amely évek óta együtt játszik, most teljesen összeomlott. Elnézést kérek a meccsért! A bronzmérkőzésen vissza akarjuk szerezni a becsületünket” – mondta. „Én vagyok a felelős az eredményért, de azért az egész csapat osztozik ebben a felelősségben. Viszont én hoztam meg a meccs előtti taktikai döntéseket, ezért én vagyok az első számú felelős” – tette hozzá.

A mérkőzés legjobbjának választott, két gólt szerző Toni Kroos a csapatot dicsérte. „„Amióta a válogatott tagja vagyok, most nyújtottuk a legjobb teljesítményt. Lenyűgözőek voltunk. Az első perctől kezdve kihasználtuk a brazilok határozatlanságát. Az első gól után jött magától a többi is” – nyilatkozta, hozzátéve: azért a vébétrófea még nincs a zsebükben. Thomas Müller is arra figyelmeztetett: a Nationalelfnek nem szabad önteltnek lennie. „Most az egekig magasztalnak minket, de még nem értük el a célunkat” – figyelmeztetett.

David Luiz, aki ezúttal csapatkapitányként vette ki a részét a brazilok döbbenetes vereségéből, bocsánatot kért a drukkerektől. „Örömöt akartunk szerezni az embereknek. Sajnos nem sikerült bejutnunk a döntőbe, ezért minden braziltól elnézést kérek” – mondta letörten. Júlio César kapus is letörten nyilatkozott. „Nehéz magyarázni a megmagyarázhatatlant. A saját bőrünkön tapasztalhattuk, milyen nagyszerű a német labdarúgás. Müller korai gólja áramszünetet okozott a csapatnál” – szomorkodott.

Elődöntő:

Németország-Brazília 7-1 (5-0)
Belo Horizonte, Mineirao Stadion, 57 000 néző, v.: Marco Rodriguez (mexikói)
gólszerzők: Müller (11.), Klose (23.), Kroos (25., 26.), Khedira (29.), Schürrle (69., 79.), illetve Oscar (90.)
sárga lap: Dante (68.)

 

A további program

Ma:

Argentína-Hollandia, Sao Paulo 23.00
szombat:
a 3. helyért: Brazília - Hollandia/Argentína, Brazíliaváros 23.00
vasárnap:
döntő: Németország - Hollandia/Argentína, Rio de Janeiro 22.00


A góllövő örökranglista:
1. Miroslav Klose (német, 2002-2014) 16 gól
2. Ronaldo (brazil, 1998-2006) 15
3. Gerd Müller (német, 1970-1974) 14
4. Just Fontaine (francia, 1958) 13
5. Pelé (brazil, 1958-1970) 12
6. KOCSIS SÁNDOR (1954) és
   Jürgen Klinsmann (német, 1990-1998) 11-11
7. Gabriel Batistuta (argentin, 1994-2002),
   Teofilo Cubillas (perui, 1970-1978),
   Grzegorz Lato (lengyel, 1974-1982),
   Gary Lineker (angol, 1986-1990) és
   Helmut Rahn (német, 1954-1958)
   Thomas Müller (német, 2010-2014) 10-10



Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.