// 2026. október 18., vasárnap // Lukács

Csúnyán elbánt az autópályaépítéssel az idei költségvetés

// HIRDETÉS

A Moldvát Erdéllyel összekötő, tavaly nagy dirrel-durral bejelentett centenáriumi sztrádából konkrétan 200 méter készülhet el idén.

A közlekedési minisztérium 2019-ben összesen 11,6 milliárd lejből gazdálkodhat, ami közel 55 százalékkal több, mint amennyi a tavaly a rendelkezésére állt. Ez önmagában még jól is hangzik, de a mérsékelt optimizmus csak addig tart, amíg meg nem nézzük, mire elég ez az összeg. Pontosabban mire nem elég, illetve milyen kevés közúti beruházás valósulhat meg belőle.

Az összeg felét, mintegy 5,6 milliárd lejt költenek a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére, amiből 4,1 milliárd lej az uniós pályázatok kiegészítésére megy el. A legnagyobb összeget, 362,84 millió lejt a brăilai Duna-híd megépítésére fordítják, melyet a román sajtó csak Golden Gate hídnak csúfol, valószínűleg kinézete miatt.  

A még mindig a Bechtel-örökségtől szenvedő észak-erdélyi autópálya 164,4 millió lejből épülhet tovább,

hasonló összeggel szánják meg a nevetségesen lassan haladó Szászsebes és Torda közötti 70 kilométeres autópályát, amely elviekben 2016-ban kellett volna kapcsolatot teremtsen az A1-es (Szeben - Szászsebes - Déva - Temesvár - Arad - Nagylak), illetve az A3-as (Brassó - Fogaras - Marosvásárhely - Torda - Kolozsvár - Nagyvárad - Bors) autópályával.

Ahhoz képest, mennyi félbehagyott beruházás van szerte az országban, a kormány viszonylag nagy költséget különít el új beruházásokra, ilyen például a Craiova és Piteşti közötti gyorsforgalmi út, amely 151 millió lejt happol el a már folyamatban lévő építkezésektől. Szintén idén rajtol a Nagyszeben– Piteşti sztráda építése, mint ahogy Bukarest vagy Bákó körgyűrűjének, illetve Temesvár körgyűrűje déli szakaszának megvalósítása.

Moldváról mintha megint megfeledkeztek volna a költségvetés tervezésekor,

pedig az Egyesülés sztrádának elnevezett, Iaşi-t Marosvásárhellyel összekötni hivatott autópályát még törvénybe is iktatták, amit Klaus Iohannis államfő ünnepélyes ceremónia keretében ki is hirdetett. Bár úgy illett volna, hogy a centenárium évére elkészüljön a pálya, 2018-ban még csak az első kapavágásig sem jutottak el, pedig igény volna rá, több moldvai egyesület petíciózott és tüntetett is a megvalósításáért.

A centenáriumi ígéretek ellenére a költségvetés mindössze 9 millió lejt (2 millió eurót) szán erre az autópályára, ami 200 (!) méter autópálya építésére lenne elég. Igaz, a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság most azt ígérte, hogy 37 millió lejes hitelhez folyamodik a Moldvát Erdéllyel összekötő centenáriumi autópálya finanszírozására, de ez sem nyugtatja meg a moldvai kedélyeket. Nem is csoda, hiszen a sztráda ötlete még a Tăriceanu-kormány idején merült fel, tíz év alatt pedig még csak a tervezésig jutottak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván
Székelyhon

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

// még több főtér.ro