// 2026. június 30., kedd // Pál

Csak akkor nyitnak újra az iskolák, ha csökken a fertőzések száma

// HIRDETÉS

Az egészségügyi miniszter így foszlatta szét azok reményeit, akik arra számítottak: a diákok visszatérhetnek a padokba.

Bár kormányközeli forrásokra hivatkozva felröppent a hír, hogy az oktatási illetékesek a járványhelyzettől függetlenül legalább részen az iskolák újranyitására készülnek, Nelu Tătaru egészségügyi miniszter szerdán némileg lehűtötte a kedélyeket.

Mint ismeretes, a hatályos rendelkezések szerint ha egy településen a fertőzöttek aránya eléri a 3 ezreléket az előző 14 napbaan, akkor az iskolákat automatikusan be kell zárni, és jön az internetes suli.

Az Edupedu.ro oktatási portál kormányközeli forrásokra hivatkozva arról írt: az illetékesek most vizsgálják annak a lehetőségét, hogy ezen radikálisan változtassanak, és az oktatási intézményeket mágis megnyithassák a diákok előtt.

A tervek szerint első körben az óvodákat és az elemi iskolai osztályokat nyitnák meg, vagyis a legkisebbek térhetnének vissza a padokba.

Ez annyiban érthető, hogy a kutatások szerint ők a legellenállóbbak a kórral szemben.

Az elemzések eredményeinek függvényében aztán az általános iskolai, illetve gimnáziumi végzősöket is visszaengedhetik az iskolapadba, hogy – már a körülményekhez képest – viszonylag normális viszonyok közepette készülhessenek a képességfelmérő vizsgára, illetve az érettségire.

A források szerint az illetékesek irodáiban gőzerővel zajlik az oktatási intézmények fokozatos megnyitásának tervezése.

Nelu Tătaru egészségügyi miniszter viszont szerdán meglehetősen hajthatatlannak bizonyult az ügyben. Előfordulhat, hogy őt nem tájékoztatták az oktatási minisztérium terveiről, minden esetre az erre vonatkozó kérdésre határozottan kijelentette: amíg csökkenésnek nem indul a fertőzések száma, addig nem nyitják újra az iskolákat.

Egyébként Európa számos országában a kormányok az iskolákat nyitva tartották, ehelyett a plázákat, szórakozóhelyeket, nem alapvető szükségleti cikkeket forgalmazó üzleteket zárták be, és korlátozták a régiók közötti közlekedést.

Ez a helyzet például Olaszországban, ahol az óvodások és általános iskolások továbbra is jelenléti oktatásban vesznek részt, és Ausztriában is, ahol szintén nyitva marad az iskolák nagy része.

Hasonló a helyzet a görögöknél, Nagy-Britanniában, Franciaországban, Belgiumban és Németországban is.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?
Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Șoșoacă anyázva támadta ki Kolozsvár polgármesterét Moszkvában
Krónika

Șoșoacă anyázva támadta ki Kolozsvár polgármesterét Moszkvában

A szélsőséges kirohanásairól ismert Diana Șoșoacă EP-képviselő élesen kikelt Emil Boc ellen egy közösségi médiás bejegyzésében.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején
Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

// még több főtér.ro