A száműzött katalán ex-elnök kivezetné Katalóniát az EU-ból.
Katalónia volt elnöke Brüsszelben nyilatkozott egy izraeli televíziónak: egészen konkrétan népszavazásra szólította fel Katalóniát, mégpedig abban az ügyben, hogy maradjon-e a tartomány az Európai Unióban, vagy sem.
Carles Puigdemont keményen beszólt az Uniónak, mondván, hogy „dekadens, avítt országok klubja”, ahol a hatalom a kevesek kezében összpontosul, és „ugyancsak megkérdőjelezhető” gazdasági érdekeket követ.
„Lássuk, mit mond a katalán nép. Talán nincsenek épp annyian, akik ennek az Uniónak a tagjai szeretnének lenni… Ez az EU nagyon érzéketlen az emberi jogok lábbal tiprásával szemben, egy európai tartomány demokratikus jogával szemben, csak azért, mert egy poszt-francói jobboldal így akarja”, jelentette ki az ex-elnök.
Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök abszurdnak nevezte Puigdemont javaslatát, az Európai Bizottság egyik szóvivője pedig az ügyre vonatkozóan megjegyezte, hogy Európa „demokráciák uniója, ahol a törvény az úr”.
Puigdemont nyilatkozata élesen eltér a katalán függetlenségpárti fősodorétól, amely eddig ragaszkodott ahhoz, hogy az esetleg létrejövő Katalán Köztársaság az EU része marad. Az ex-elnök pártja, a Katalán Demokrata Párt (PDeCat) és korábbi koalíciós partnere, a Köztársasági Baloldal (ERC) képviselői hétfőn kijelentették: továbbra is támogatják az EU-ban maradást.
Puigdemont hétfői kirohanása valószínűleg annak az elégedetlenségnek tudható be, hogy az Európai Unió nem hajlandó elfogadni egy esetleges független Katalóniát, továbbá nyíltan Spanyolországot támogatta abban a konfliktusban, amely a katalán vezetés több tagjának börtönbe zárásával végződött.
A volt katalán elnök még a hétfői napon visszatért korábbi nyilatkozatára, és Twitter-bejegyzésében finomított kijelentésein. Amint írta, a függetlenségpárti mozgalom EU-párti, de egy megreformált Uniót szeretne. Idézünk: „A katalán ügy esély egy erősebb Európai Unióra, ahol a polgárok kezében nagyobb hatalom van, mint az államokéban.”
Érthető a visszafogottabb hangvétel, ugyanis az ex-elnök pártjának konzervatív támogatói, illetve a mérsékelt függetlenségpártiak nemtetszéssel figyelik a katalán gazdaság ingadozását az október 1-i népszavazás után.
A spanyol El País napilap által vasárnap közzétett felmérés szerint a függetlenséget támogatók és az azt ellenzők aránya jelenleg egyenlő.
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
Gyökeresen átalakítaná idén a bukaresti mezőgazdasági minisztérium a gázolajár-támogatási rendszert. A jelenlegi, utólagos – olykor akár féléves késéssel történő – visszatérítési rendszer helyett egy értékjegyes támogatási forma bevezetését fontolgatják.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.
Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.
A húsvéthétfői bántalmazás ügyében Béres Norbert részletesen ismertette a történteket a Székelyhonnal. Elmondása szerint több ütés érte, az incidensben a Sepsi OSK szakmai stábjának tagjai is érintettek. A fociklub sportigazgatója is megszólalt.
További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.

Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.

… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.

Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.

További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.

Rogobete szerint elég orvos van az országban a lakosságra számítva, csak rosszul vannak elosztva. Természetvédelmi területen akartak repülőteret építeni, a Környezetvédelmi Őrség időben közbelépett.