Hogy ki sértette meg a szentséget? Hát a (magyar) polgármester! Hogy mi történt? Kiraktak egy közvécét. Aztán el is vitték.
Hogy lényegében mi történt? Annyi, hogy Szatmárnémeti egyik helyén, a volt Árpád (ma Vasile Lucaciu sugárút) utcában a polgármesteri hivatal elhelyezett egy közvécét. Mert milyen jó az, hogy ha ott sétálnak az emberek és véletlenül valakire rájön a szükség, nem kell elrohanni valamelyik erre alkalmas helyre.
Jó, arra rá lehet kérdezni, hogy az objektum rendelkezik-e minden ilyen elhelyezéshez szükséges engedéllyel. Korrekt. Azon is lehet vitázni, hogy vajon biztos az a hely a legjobb, ahova a közvécé konkrétan került. Persze, ezt az elhelyezés előtt kellett volna megtenni. Hogy megtörtént-e, arról nincs hír.
Arról azonban nagyon is van, hogy az idén augusztusban igazi bombaként az RMDSZ-szel való együttműködés felmondását bejelentő megyei PNL oszlopos képviselője, egy bizonyos Adrian Cozma kedden reggel helyszíni videóban hívta fel ország-világ figyelmét a kihelyezett közvécé által szimbolizált hármas sértésre, amelyet a Cozma úr által csak „Gabor polgármester”-nek nevezett Kereskényi Gábor vezette intézmény a román nép ellen elkövetett.
https://www.facebook.com/adrian.cozma.71/videos/677362157394189
Miről is van szó? A botrányt robbantó közvécét a volt Árpád utcában elhelyezett capitoliumi farkasszobor, a megyei múzeum és a román katona emlékműve közötti térségbe helyezték el. Nem eléjük, valahova a térbe. Ismételjük: lehetett volna vitázni azon, hogy ez a hely a legmegfelelőbb, vagy sem. Szakmailag, műemlékileg, urbanisztikailag.
Na de ebből a román nép megsértése lett. Mégpedig háromszorosan, Cozma úr szerint. Soroljuk:
1. A capitoliumi farkas a román nép latinitásának jelképe. A közvécé tehát a román nép latinitásába gázoló durva sértés. Logikus.
2. A román katona emlékműve a román katonák hősi áldozatának jelképe. A közvécé tehát a román katonák hősi áldozatába gázoló durva sértés. Logikus.
3. A megyei múzeum épülete a nemzeti (vagyis román) kultúra jelképe. A közvécé tehát a nemzeti (vagyis román) kultúrába gázoló durva sértés. Logikus.
Mi lehet „Gabor polgármester” fejében, teszi fel a költői kérdést Cozma úr. Két ehetőséget lát: vagy ostobaság, vagy szándékos sértés. Logikus.
Na igen, jegyzi meg még Cozma úr a videóban, „Gabor úr” keleti barátainak (feltehetőleg az oroszokra gondol itt) van még problémájuk a román nép latinitásával. Nem is perverz politikai cselvágás ez a megjegyzés.
A lényeg: Cozma úr megtette a szükséges lépéseket, jelentette a dolgot az illetékes hatóságoknál. Hahó, ez így nem megy, Gabor, zárja videóját a derék politikus.
Ez volt kedden reggel.
Kora délután Cozma úr elégedett-szerű bejegyzéssel jelentkezett a Facebook-on, amelyet azzal indít, hogy Gabor nehezen érti meg a dolgokat és könnyen felejt.
Aztán röviden megismétli keddi okfejtését (fotókkal is illusztrálja), kiegészítve azzal, hogy lám, pillanatnyilag (Gabornak) megjött az esze és elvitette a közvécét a sértő helyszínről. Persze, Cozma úr nagyon kíváncsi, kifizeti-e (Gabor) a számlát, vagyis az okozott károkat, vagy esetleg az adófizetők vállára tolja a sértő kaland költségeit.
A szomorú az egészben az, hogy az egyébként akár korrekt észrevételt (ismételjük, nincs hír arról, mennyire rontotta a helyszín képét a közvécé, volt-e vita arról, hova is kéne azt tenni, esetleg műemlékvédő szakemberek bevonásával stb.) sikerült durva románellenes sértésként eladni. Gratulálunk!
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.
Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.
Székelyföld-szerte mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérsékleteket hozott az idei tél eddigi legfagyosabb éjszakája. A Kovászna megyei Bodzafordulón pedig ennél is hidegebb reggelre ébredtek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.
… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.
Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!
Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!
További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!
További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!
Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.
Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.
További híreink: még mindig több ezer háztartásban okoznak áramkimaradást az időjárási viszonyok, péntekig ugyanakkor nem fog enyhülni a télies, csapadékos idő.