// 2025. december 28., vasárnap // Kamilla

„Ünnep a magyarországi választás az erdélyi szavazók számára”

// HIRDETÉS

Mile Lajos kolozsvári főkonzul összegezte a Főtérnek, amit tudni érdemes a levélszavazatok leadásáról.

Immár a második olyan országgyűlési választást tartják április 8-án Magyarországon, mely alkalmával a magyar állampolgársággal rendelkező, a választási névjegyzékben regisztrált külhoni magyarok is hallathatják a hangjukat. Ideális esetben már minden jogosult kézhez kapta a levélcsomagokat, meghozta a döntést, hogy kit támogat szavazatával, és már csak a szavazatok leadása maradt hátra.

Kíváncsiak voltunk, hogy milyen ütemben halad a levélszavazatok átvétele, ezért felkerestük Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusát, hogy érdeklődjünk a részletekről. Mile Lajos kolozsvári főkonzul megkeresésünkre kifejtette:

a jogszabályoknak megfelelően zajlik a levélszavazatok kiadása és bevétele,

nem tudnak olyan problémáról, ami a választás menetét gátolná. A múlt hét óta fogadják az érdeklődőket a konzulátuson (Főtér 23. szám, az udvaron keresztül megközelíthető rendezvényteremben), naponta reggel 6-tól este 10 óráig, pénteken pedig egészen éjfélig. Vasárnap, a választás napján reggel 6-tól este 7 óráig várják a szavazatokat. Fontos megjegyezni, hogy azok, akik a konzulátusra kérvényezték a levélcsomag postázását, szombatig vegyék kézhez, ugyanis vasárnap erre már nem lesz lehetőségük, csak a szavazat leadására. A levélszavazatokat csakis személyesen lehet átvenni a konzulátusról, a kitöltés után azonban bárki leadhatja a családból.

A főkonzul elmondta: mindenki maga döntheti el, hogyan adja le a szavazatát, rábízza valamelyik partnerszervezetre, egy egyházi személyre, vagy a szomszédra, aki esetleg gyakrabban jár a konzulátus környékén. Akik a határhoz közel laknak, bevihetik valamelyik magyarországi egyéni választókerületi irodába, de akár feladhatják a magyar postán, mely vállalta, hogy másfél nap alatt kézbesíti a levélszavazatokat. A román postára inkább ne bízzák a kézbesítést, mert több panasz is érkezett, hogy egyenetlenül kézbesítették a borítékokat. Volt ahol időben megérkezett, de előfordult, hogy ugyanazon család egyik tagja megkapta, a másik pedig nem. Mivel minden szavazatnak április 7-én éjfélig meg kell érkeznie a Nemzeti Választási Irodához, inkább a fent említett formában adják le voksukat az erdélyi szavazók.

„Egyetlen szavazatért is kár lenne” – tette hozzá a főkonzul.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy milyen az erdélyiek választási kedve, illetve mennyire tudatos a szavazáson való részvétel. Bár a részvételt illetően konkrét számokról egyelőre nem nyilatkozhatott, Mile Lajos elmondta: aki elmegy szavazni, az öntudatos állampolgárként teszi.

„Ez egy ünnep, minden fellengzősség nélkül. Rendszerváltó politikusként némi részem volt abban, hogy négyévente választhatunk, ezért magam is ünnepként viszonyulok hozzá. Persze, a kampányoknak megvan a saját hisztije és versenyfutása, ettől függetlenül ez nagyszerű lehetőség. Sokkal zordabb volt az az idő, amikor nem volt lehetőség arra, hogy az emberek véleményt nyilvánítsanak és szavazzanak. Akik bejönnek hozzánk, érzékelhetően jó kedvvel és érdeklődéssel fordulnak hozzánk, és mindig megkapják a segítséget, ami szükséges, hogy minden rendben legyen.” – fogalmazott a diplomata.

Mint ismeretes, Erdélyben – Kolozsváron kívül – Csíkszeredában működik konzulátus. A levélszavazatokat itt is meghosszabbított nyitvatartással, reggel 6 órától este 22 óráig fogadják a Lázár-házban (Gál Sándor utca 9. szám alatt).

A levélszavazatok gyűjtésében minden erdélyi magyar szervezet kiveszi a maga részét, a pártok is folyamatosan mozgósítanak. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt által működtetett Demokrácia Központokban, az RMDSZ-közeli Eurotrans Alapítvány irodáiban, illetve az MPP területi irodáiban is szívesen fogadják az erdélyi választókat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Romániai tömegkarambol: „a nyájszellem” okozhatta, fontos a biztonságos távolság
Krónika

Romániai tömegkarambol: „a nyájszellem” okozhatta, fontos a biztonságos távolság

A volt román raliversenyző, Titi Aur elmagyarázta, hogy Pitești-Craiova autópályán történt pénteki tömegkarambol – amelyben 12 autó és 32 személy volt érintett – oka az úgynevezett „nyájszellem” volt.

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)
Főtér

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)

Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók
Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján
Székelyhon

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

// még több főtér.ro