Tortát is kapott. De nem csak ezért készül jövőre is indulni.
Sivatagi homok, rajtcél–kapu, torta, vastaps és újságírók hada fogadta csütörtökön munkahelyén a Dakar–rali maratongyőztes versenyzőjét, a szatmárnémeti Gyenes „Mani” Emánuelt. A 30 éves motoros már tervezi, hogy jövőre is rajthoz állna.
Gyenes kedden érkezett Bukarestbe, és csütörtökön már bejelentkezett munkahelyén. Az Autonet munkatársai az alkalomhoz illő fogadtatásban részesítették a Dakar–raliról visszatérő kollégájukat: az irodaház bejárati ajtaja előtt a 2015-ös versenykiírás célvonalnál is látható kaput állítottak fel, a földre pedig sivatagi homokkal írták le Mani nevét. Csehi Árpád ügyvezető igazgató és Ilonczai Tamás marketingigazgató köszöntötte elsőként a Szatmárnémeti Autonet Motorcycle Team 30 éves versenyzőjét, majd a vállalat munkatársai vastapssal üdvözölték a Dakar–rali motoros amatőr maraton kategóriájában győztes kollégájukat.
„Összegezve, az idei kiírás sokkal nehezebb volt, mint amire számíthattunk. De ez a Dakar, erről szól. Ezért nevezik a világ legnehezebb ralijának. Ehhez természetesen kellő felkészültség is kell” – mondta Mani, aki úgy véli, hogy a körülményeket tekintve jó az összetettben elért 21. hely, és reméli, hogy jövő év januárjában is rajthoz állhat a 38. Dakar–ralin.
„Nagyon szeretném, hogy jövőre is rajthoz állhassak a Dakaron. De ez nem csak tőlem függ, hiszen ehhez elő kell teremteni a kellő költségvetést. Ráadásul még egy új versenygépet is kell venni, amely további költségeket jelent” – tette hozzá az egyetlen romániai versenyző, aki díjat nyert a világ legnehezebb, embert és versenygépet is próbára tevő ralin.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.