// 2026. május 23., szombat // Dezső

Bukarest továbbra is nemet mond a magyar konzuli irodákra

// HIRDETÉS

Hiába bukott meg a sovinizmust csúcsra pörgető Ponta-kormány, a román külügyben ragaszkodnak a „hagyományokhoz.”

A novemberi bukaresti kormányváltás után sem változott a román külügyminisztérium elutasító álláspontja a nagyváradi és marosvásárhelyi magyar konzuli iroda ügyében - írta a Krónika napilap.

A Krónika Szijjártó Péter magyar külügyminiszter pénteki bukaresti látogatásával kapcsolatban kereste meg a román külügyminisztériumot a konzuli irodákra vonatkozó kérdéssel. A lap kérésére a román külügyi tárca egymondatos választ küldött.

„Ami Magyarország azon kérését illeti, miszerint két konzuli irodát nyitna Romániában, Nagyváradon, illetve Marosvásárhelyen, a román fél válaszát már 2014-ben közöltük" - idézte a lap a külügyi reagálást.

A Krónika emlékeztetett: a magyar kormány 2013 áprilisában kezdeményezte a nagyváradi és marosvásárhelyi konzuli iroda alapítását. A magyar külügyminisztérium 2014 júliusában jelentette be, hogy Románia érdemi magyarázat nélkül elutasította Magyarország igényét.

A román külügyminisztérium akkor azt válaszolta a lap kérdésére: „Romániának szuverén joga, hogy ne fogadja el egy állam konzuli képviseletének bővítését a területén. (...) Magyarország már most jelentős konzuli képviselettel rendelkezik Romániában, és az államközi kapcsolatok terén érvényt kell szerezni a kölcsönösség és az arányosság elvének" - idézte a Krónika.

A lap emlékeztet arra, hogy Bukarest a külhoni románoknak nyújtott állampolgárság apropóján is bővítette saját diplomáciai képviseleteinek számát. A Moldovai Köztársaságban például a chișinăui nagykövetség mellett főkonzulátust működtet Cahulon és Bălți-ben, és nemrég nyitott konzuli irodát Ungheni-ben. 2014 októberében Bukarest azzal a kéréssel fordult az ukrán vezetéshez, hogy a már meglévő képviseletek mellett konzuli irodát nyitna a kárpátaljai Aknaszlatinán és Técsőn.

Magyarország a bukaresti nagykövetség mellett jelenleg Kolozsváron és Csíkszeredában működtet főkonzulátust Románia területén. A tervezett marosvásárhelyi konzuli iroda a csíkszeredai főkonzulátushoz tartozott volna, Maros és Szeben megyéből álló kerülettel, míg a nagyváradi konzuli iroda a kolozsvári főkonzulátushoz tartozott volna, Bihar és Arad megyére kiterjesztett kerülettel.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Csíksomlyó nem szavazókör
Krónika

Csíksomlyó nem szavazókör

Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban
Főtér

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban

Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség
Székelyhon

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította
Krónika

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította

Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig
Székelyhon

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig

Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

// még több főtér.ro