// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
zavargások

„Szír vagyok, bánjatok barátságosan velem! Merkel asszony hívott ide”

Megdöbbentő részletek derültek ki a kölni szilveszteri eseményekről.

„Kaotikus és szégyenletes” volt a helyzet szilveszter éjjelén Köln belvárosában, a beavatkozó rendőrök túl kevesen voltak, a hatósági fellépés túl gyenge volt – összegez egy rendőrségi belső jelentés, amit a Spiegel idéz.

A január 4-én keltezett jelentés szerint a rendőrség nem volt ura a kialakult helyzetnek és attól tartott, hogy halálos áldozatai is lesznek a zavargásnak.

A jelentés szerzője azt írja: 29 évnyi munkája során nem találkozott a rendőrségi intézkedésekkel szembeni tiszteletlenség olyan fokával, amit szilveszter éjjelén tapasztalt. „Leírhatatlan állapotok” uralkodtak a téren, amikor a részeg férfiak csoportjai zaklatták a közelükben elhaladó nőket.

A rendőrség nem volt ura a helyzetnek, ezért az elkövetőket nem tudták azonosítani – áll a jelentésben, amely néhány konkrét példát is felsorol.

Így például a segítségkérő személyekhez igyekvő rendőröket férfiak csoportja vette körül és akadályozta meg az intézkedésben. Több férfi a rendőrök szeme láttára tépte szét tartózkodási engedélyét, mondván, hogy másnap újat szereznek.

Az egyik férfi azt mondta: „Szír vagyok, bánjatok barátságosan velem! Engem Merkel asszony hívott ide”.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Csíkszeredai bevásárlóközpontnál alakult ki konfliktus, hét személyt állítottak elő a hatóságok
Székelyhon

Csíkszeredai bevásárlóközpontnál alakult ki konfliktus, hét személyt állítottak elő a hatóságok

Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.

// még több főtér.ro