// 2024. október 3., csütörtök // Helga
kerékpár

„Össze-vissza randalíroztok itt a bringákkal? Majd jól leeresztem a kerekeiket!” – gondolta a rendőr. És így is tett (VIDEÓval)

Kreatív szankció.

Kreatívnak bizonyultak azok a jászvásári (Iași) helyi rendőrök, akiket a lakók riasztottak, miután már jó ideje bringás fiatalok zavarták őket. Az önkormányzati rendészet több lakossági bejelentést is kapott arról, hogy a környéken fiatalok egy csoportja rendszeresen „veszélyes manővereket” hajt végre kerékpárjaival.

A rendőrök ki is szálltak a helyszínre, és megállapították, hogy valóban tényállás fennforgása van, a srácok tényleg ott akcióznak akrobatikus mutatványokra alkalmas kerékpárjaikkal.

És ekkor jött az ötlet, amely tényleg alkalmas volt arra, hogy azonnal véget vessen a bulinak: a rendőrök közölték, hogy tilos ott bringázni, majd nemes egyszerűséggel leeresztették a bringák kerekeit.

Az önkormányzati rendészet szóvivője azért elismerte: kollégái nem jártak el helyesen, mivel figyelmeztetniük kellett volna a kerékpárosokat, vagy meg kellett volna bírságolniuk őket. Hozzátette azért, hogy a környékbeli lakosok több bejelentést is tettek – többek között írásban is – a veszélyes manővereket végző bringások miatt.

Akik most jól nem fognak többet randalírozni.

Már amíg otthon ismét föl nem pumpálják a kerekeket.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban
Krónika

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban

A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro