Ha már az eredeti pályázatból kifelejtették őket.
Ígéretet tett Borboly Csaba, a Hargita megyei közgyűlés elnöke arra, hogy a megyei önkormányzat korrigálja a 132-es út felújításába becsúszott hibát, amelynek nyomán kizárólag román nyelvű helységnévtáblák kerültek ki az út szélére.
A politikus közösségi oldalán jelezte: természetesen a 132-es úton is, mint minden megyei úton, lesz kétnyelvű feliratozás. „És ha ebbe a dologba hiba csúszott be, akkor korrigáljuk, de most az a legfontosabb, hogy ez a soha véget érni nem akaró történet most véget érjen, legyen átadva a kész beruházás, és a költségeit fizesse ki az Unió meg a román kormány. Ez most a legfontosabb minden egyes uniós finanszírozású projektnél, mert ami év végéig nincs elkészítve, arra nem adtak egy vassal se többet. És az bizony már nem vicc, ha eurómilliókat kell a megye költségvetéséből olyasmire költeni, amit most még ki lehet fizettetni az Unióval meg a román kormányzattal” - fogalmazott.
Az útszéli fényvisszaverők eltűnése kapcsán megjegyezte: az megszokott dolog, „és bár bosszantó, de ha ennek árán lovas szekerek, traktorutánfutók láthatóbbá válnak, akkor talán ezzel súlyosabb balesetek kerülhetők el.”
A Hargita megyei 132-es út felújítása során az érintett települések határába csak román nyelvű helységnév- és irányjelző táblák kerültek ki. A polgármesterek elmondták, helyi költségvetésből korrigálják majd a tudomásuk szerint a megyei tanács által írt projektben szereplő hibát.
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…
Nagy romboló erejű robbanóanyagot és annak működésbe hozásához szükséges gyutacsokat találtak Szerbiában a Magyarországot Szerbiával összekötő gázinfrastruktúra közvetlen közelében – tájékoztatta Aleksandar Vucic szerb elnök Orbán Viktor miniszterelnököt.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A húsvétvasárnapi szabadtéri ételszentelés legfelemelőbb pillanatai közé tartozik a magyar és a székely himnuszok eléneklése.
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.
Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.

További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.

Rogobete szerint elég orvos van az országban a lakosságra számítva, csak rosszul vannak elosztva. Természetvédelmi területen akartak repülőteret építeni, a Környezetvédelmi Őrség időben közbelépett.

Háromezer lejes önkormányzati támogatást kaphatnak a depresszióval küzdő konstancaiak. Román jelölt kavarja fel a birminghami politika állóvizét.

További hírek: a Lia Savonea vezette legfelső bíróság beperelte a kormányt, 2 milliárd lejt követelnek, egy falusi vegyesboltban pedig kábítószert lehetett vásárolni pult alól.

Egy kolozsvári vállalkozó megelégelte, hogy az adóhatóság honlapja rosszul működik, két óra alatt gyártott egy teljesen működőképes és gyors verziót. Az élelmiszerbiztonsági hatóság pedig a Facebookon vásárolt húsvéti kalács veszélyeire figyelmeztet.