// 2026. augusztus 15., szombat // Mária
a jövő emlékei

Bő 20 év után ismét lehet egyenest Amerikába repülni a mioritikus hazából…

// HIRDETÉS

… robbanás történt egy Dedeman áruházban, tizenhárman megsérültek… és egy aradi hölgy úgy döntött, a vadiúj szökőkútban mossa ki a szőnyegeit.

Jó 20 év után ismét lehet egyenest Amerikába repülni a mioritikus hazából

Nagy nap a mai a hazai személyszállító repülés történetében. Az van, hogy Romániából utoljára 2003 novemberében indult személyszállító repülőgép Amerikába úgy, hogy közben nem kellett itt vagy ott átszállni.

Na, eltelt a bő 20 év, aki Amerikába akart menni, szépen kiszámigálta, hogy is legyen. És akkor jött a HiSky légitársaság, amelyet nem is a Romániában, hanem a Moldovai Köztársaságban hozott létre az Air Moldova volt vezérigazgatója, mégpedig 2020-ban. És az igazgató úr tavaly bemondta az éterbe, hogy 2024. június 7-én elindul az első Bukarest–New York közvetlen járat is.

És képzeljék el, semmi sem jött közbe. Pénteken reggel kilenc órakor felszállt a gép a bukaresti Henri Coandă reptérről, hogy 10 órás út után majd leszálljon a John F. Kennedy reptéren. Igaz, az első transzatlanti útra csak a jegyek 40%-a kelt el a 274 férőhelyes Airbus A330-as gépre.

A menetrend szerint hetente négyszer (hétfőn, szerdán, pénteken és szombaton) indítanak járatokat Bukarestből, aztán persze, vissza is. Aki tehát mostantól Amerikába, közelebbről New York-ba akar menni, Bukarestből direkt megteheti. Ami a jegyeket illeti, a fapados jegyek ára kábé 245, az előkelő jegyek ára 1899 eurótól indul (egy út). Jó utat, akinek megéri!

Robbanás történt egy Dedeman áruházban, tizenhárman megsérültek

Péntek reggel hatalmas robbanás rázta meg a moldvai Botoșani (az azonos nevű megye székhelye) csendjét. A helyi Dedeman áruházban történt a robbanás. Az illetékes hatóságok azonnal megtették a szükséges lépéseket. Az akció során több mint 100 embert mentettek ki az épületből. A hírek szerint a robbanásnak 13 sérültje van, közülük négyen súlyos égési sebeket szenvedtek. Két sérültet a iași, két másikat egy bukaresti kórházba szállítanak.

Közben elkezdődött a vizsgálat is, és hála Istennek kiderült, hogy a érintett Dedeman áruháznak rendben vannak a tűzbiztonsági engedélyei. A Dedeman közleménye szerint a robbanást megelőzően egy engedéllyel rendelkező cég munkálatokat végzett az áruház gázhálózatán. Egyelőre vizsgálják, összefüggés van-e a munkálatok és a robbanás között.

És tessék, ilyen is van (legalábbis egyelőre úgy tűnik): ha már beütött a tragédia, minden illetékes teszi a dolgát, kézlekedés, bénázás és hisztéria nélkül.

Egy aradi hölgy úgy döntött, a vadiúj szökőkútban mossa ki a szőnyegeit

Van Aradon egy tér. Régen Thököly volt a neve, ma Katedrális térnek nevezik. Na, ezen a téren korábban egy piac volt. Viszont az illetékesek ügyesen promenáddá varázsolták, egy 29 millió lejes varázspálca-suhintással. És többek közt bűvöltek a térre egy vadiúj szökőkutat is, amely az aradi vár alaprajzát követi. Na igen, ha már a várba nem mehet be senki civil (katonai objektum), akkor nézzék meg a szökőkutat. Jó nagy ez a szökőkút, 144 csövön át sugárzik belőle a víz, akár 7,5 méter magasba.

Szóval, meglett a promenád, meg a szökőkút, mindenki örvendezett. És akkor pénteken az történt, hogy egy hölgy úgy gondolta, a vadiúj látványosság kiválóan fungál mosóteknőként is. Kapta hát magát és belemosta az autós szőnyegeit. Igen ám, de egy polgár felhívta a helyi rendőrséget, hogy né, mit csinál a hölgy. Mire a rendőrség tette a dolgát: odament, szemrevételezte a helyszínt, látta, hogy bizony, mossa a hölgy a szőnyegeket, mint Ágnes asszony véres gyolcsát a patakban.

A végkifejlet: a közegek jól megmosták a kútpiszkító hölgy fejét, kapott ajándékba egy 400 lejes bírságot, és takarítania is kellett a szökőkút körül.

Bizony, ha lassan is, alakul a rend a mioritikus hazában.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?
Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik
Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

// még több főtér.ro