// 2026. április 7., kedd // Herman

„Én ezt az embert nem zaklattam szexuálisan. Soha”

// HIRDETÉS

Váta Lóránd színész szerint az őt vádoló Transindexnek viselnie kell a jogi következményeket.

Váta Lóránd

Elutasítja a Transindex két cikkének vádjait Váta Lóránd kolozsvári színész, aki a Facebook-on tette közzé állásfoglalását.

Az első cikkben Vátát azzal vádolta meg a szerző, Kulcsár Árpád, a Transindex főszerkesztője, hogy nyolc évvel ezelőtt több alkalommal is szexuálisan zaklatta egy barátját, bizonyos Szabit.

Hétfőn egy újabb cikk jelent meg a portálon, ezúttal csak „szerk.” aláírással, amelyben „újabb fejleményeket” ígérnek a „Váta Lóránd-ügyben” és beszámolnak egy állítólagos másik esetről, amelynek bizonyos Barta Máté az áldozata, akit a cikk állítása szerint szintén zaklatott a színész.

A Transindex egyébként mindkét cikkében csak az állítólagos áldozatok álláspontját ismerteti, Váta Lórándtól nem kérdezték meg, hogy mi a véleménye az őt ért vádakról.

Kulcsár Árpád

A színész még vasárnap, az első cikk megjelenését követő percekben jelezte Facebook-kommentben, hogy „a megfelelő pillanatban” meg fog szólalni az ügyben, annyit előre leszögezett, hogy nem követett el szexuális zaklatást.

Váta Lóránd kedden tette közzé álláspontját az ügyben. Az állítja, soha nem zaklatta Szabit, akihez egyébként közel két évig tartó barátság fűzte. Sportolni, színházba, sörözni, pizzázni jártak együtt, beszélgettek, de „én ezt az embert nem zaklattam szexuálisan. Soha” – írja Váta.

Azt is cáfolja, hogy a másik állítólagos áldozatát zaklatta volna. Szerinte a volt lakótársa bosszúból vádolja kitalált szexuális zaklatással, mivel „elvesztette lakhatási jogát, mert megsértette a társbérlői szabályokat amikor többek közt éjszakai bulikat szervezett a lakásban”.

„Határozottan kijelentem, hogy mindkét esetet rágalomnak és a szándékos befeketítésnek tekintem. A hamis tényeken alapuló írásokat közlő médiacsatornának ezért vállalnia kell a jogi következményeket”

– zárja reagálását Váta.

Az „ügy” hatalmas felzúdulást keltett a Facebookon, sokan az állítólagos áldozatokat védik, mások a Transindex szakmaiatlannak tartott magatartását bírálják, követelik a főszerkesztő lemondását.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát
Főtér

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát

A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…

Szerbia: robbanóanyagot találtak a Magyarországra vezető gázinfrastruktúra közelében
Krónika

Szerbia: robbanóanyagot találtak a Magyarországra vezető gázinfrastruktúra közelében

Nagy romboló erejű robbanóanyagot és annak működésbe hozásához szükséges gyutacsokat találtak Szerbiában a Magyarországot Szerbiával összekötő gázinfrastruktúra közvetlen közelében – tájékoztatta Aleksandar Vucic szerb elnök Orbán Viktor miniszterelnököt.

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
Főtér

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Több, mint 10 ezer lej értékű lopást követtek el Hargita megyei fiatalok – rendőrkézre kerültek
Székelyhon

Több, mint 10 ezer lej értékű lopást követtek el Hargita megyei fiatalok – rendőrkézre kerültek

Összesen 13 ezer lej értékben tulajdonított el vagyontárgyakat három Hargita megyei fiatal egy kézdivásárhelyi vállalat telephelyéről, közülük kettőt már őrizetbe vettek – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Fatolvajok bántalmazták egy természetvédelmi terület parkőreit
Krónika

Fatolvajok bántalmazták egy természetvédelmi terület parkőreit

Halálosan megfenyegette és megtámadta az aradi székhelyű Maros-ártér Tájvédelmi Körzet parkőreit egy fatolvajokból álló csoport.

Ahol húsvétvasárnap reggel ezrek énekelik együtt a magyar és a székely himnuszt – videó
Székelyhon

Ahol húsvétvasárnap reggel ezrek énekelik együtt a magyar és a székely himnuszt – videó

A húsvétvasárnapi szabadtéri ételszentelés legfelemelőbb pillanatai közé tartozik a magyar és a székely himnuszok eléneklése.

// még több főtér.ro