A román partok felől is egyre jobban érződik a szomszédban zajló háború szele.
Az ukrán határőrök csütörtök délelőtt már azt jelentették, hogy két, feltehetően orosz katonai hajó megközelítette a Duna-deltától, vagyis a román partoktól 40 kilométernyire a Fekete-tengeren fekvő Kígyó-szigetet, és megadásra szólították fel az ukrán egyenruhásokat. Ez lényegében azt jelenti, hogy az oroszok már a román kontinentális talapzatot ostromolják, maga a sziget ugyanis Ukrajna fennhatósága alá tartozik, az azt övező kontinentális talapzat viszont Romániát illeti. Ezt pedig az ország 2009-ben a Hágai Nemzetközi Bíróságon vívta ki, ahol a Romániát képviselő szakértők bebizonyították, hogy
Rosalyn Higgins, a bíróság elnöke ki is jelentette az ítélet meghozatala után, hogy a 14 hektáros, kopár szikladarab „szigetként való kezelése a földrajz jogi felülvizsgálatát jelentette volna”. Ha Ukrajnának sikerült volna bebizonyítani, hogy az apró földdarab egy sziget, akkor 20 kilométeres körzetben igényt tarthatott volna a kontinentális talapzatra is, így azonban Románia gazdagodott mintegy 9700 négyzetkilométerrel a szikladarabot körülvevő tengerfenékből. Romániának nyilván nem azért volt ez fontos, mert Bukarest víz alatti életmódra akarja átszoktatni Ialomița megye lakosságát, hanem azért, mert a '80-as években kiderült, hogy a Kígyó-sziget körüli kontinentális talapzat
– utóbbi kábé 5 évig fedezné az ország fogyasztását, ami a jelenlegi energiaár-robbanás mellett bizony jól is jönne. Így aztán Bukarestben most izzadnak a Giorgio Armani inggallérok, hiszen az oroszok sem arról híresek, hogy ne érdekelné őket a kőolaj vagy a földgáz. Klaus Iohannis elnök a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) csütörtök reggeli ülése után azonban kijelentette, hogy
Majd visszakézből odaszólt, hogy Oroszország az agresszor, nem pedig az áldozat, ahogy azt a Kreml megpróbálja elhitetni, Románia pedig határozottan elítéli az orosz hadsereg indokolatlan és törvénytelen agresszióját Ukrajna ellen. Egyúttal azt is mondta, hogy biztonságban vagyunk. Köszi.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.