// 2026. augusztus 13., csütörtök // Ipoly

Az oroszok már Románia kontinentális talapzatánál vannak

// HIRDETÉS

A román partok felől is egyre jobban érződik a szomszédban zajló háború szele.

Az ukrán határőrök csütörtök délelőtt már azt jelentették, hogy két, feltehetően orosz katonai hajó megközelítette a Duna-deltától, vagyis a román partoktól 40 kilométernyire a Fekete-tengeren fekvő Kígyó-szigetet, és megadásra szólították fel az ukrán egyenruhásokat. Ez lényegében azt jelenti, hogy az oroszok már a román kontinentális talapzatot ostromolják, maga a sziget ugyanis Ukrajna fennhatósága alá tartozik, az azt övező kontinentális talapzat viszont Romániát illeti.

Ezt pedig az ország 2009-ben a Hágai Nemzetközi Bíróságon vívta ki, ahol a Romániát képviselő szakértők bebizonyították, hogy

a Kígyó-sziget nem is egy sziget, hanem egy szikla.

Rosalyn Higgins, a bíróság elnöke ki is jelentette az ítélet meghozatala után, hogy a 14 hektáros, kopár szikladarab „szigetként való kezelése a földrajz jogi felülvizsgálatát jelentette volna”.

Ha Ukrajnának sikerült volna bebizonyítani, hogy az apró földdarab egy sziget, akkor 20 kilométeres körzetben igényt tarthatott volna a kontinentális talapzatra is, így azonban Románia gazdagodott mintegy 9700 négyzetkilométerrel a szikladarabot körülvevő tengerfenékből. Romániának nyilván nem azért volt ez fontos, mert Bukarest víz alatti életmódra akarja átszoktatni Ialomița megye lakosságát, hanem azért, mert a '80-as években kiderült, hogy a Kígyó-sziget körüli kontinentális talapzat

legalább 10 millió tonna kőolajat, és 100 milliárd köbméter földgázt rejt

– utóbbi kábé 5 évig fedezné az ország fogyasztását, ami a jelenlegi energiaár-robbanás mellett bizony jól is jönne.

Így aztán Bukarestben most izzadnak a Giorgio Armani inggallérok, hiszen az oroszok sem arról híresek, hogy ne érdekelné őket a kőolaj vagy a földgáz.

Klaus Iohannis elnök a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) csütörtök reggeli ülése után azonban kijelentette, hogy

Románia semmi szín alatt sem keveredik bele az orosz–ukrán fegyveres konfliktusba.

Majd visszakézből odaszólt, hogy Oroszország az agresszor, nem pedig az áldozat, ahogy azt a Kreml megpróbálja elhitetni, Románia pedig határozottan elítéli az orosz hadsereg indokolatlan és törvénytelen agresszióját Ukrajna ellen.

Egyúttal azt is mondta, hogy biztonságban vagyunk.

Köszi.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Krónika

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Több száz embert verhetett át Untold-belépőkkel egy kolozsvári férfi – hírek pénteken
Főtér

Több száz embert verhetett át Untold-belépőkkel egy kolozsvári férfi – hírek pénteken

A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul
Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

// még több főtér.ro