Még ha Gergely István (Tiszti) szentelné is meg a választási frigyet.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) újonnan megválasztott elnöke egy nagyváradi sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy megpróbálta felhívni Biró Zsoltot, az Magyar Polgári Párt (MPP) elnökét, hogy egyeztessen vele a két jobboldali párt lehetséges együttműködéséről, de Biró nem vette fel a telefont, és várja, hogy visszahívja őt. Az MPP elnöke viszont a maszol.ro megkeresésére cáfolta azt, hogy Szilágyi kereste volna. Mint mondta, visszanézte hívásait, de nem volt nem fogadott hívása Szilágyitól, e-mailt sem kapott tőle.
De nem ez az egyedüli kérdés, amiben nem egyezik a két fél. Az MPP ugyanis a Maszol.ro-nak visszautasítóan nyilatkozott az EMNP közeledésére, mely Biró állítása szerint csak azt igazolja, hogy Szilágyi Zsolt pártja életképtelen az MPP nélkül. Biró úgy vélekedett, hogy az EMNP hétvégi tisztújító kongresszusán „csak a kirakatot rendezték át”. Szerinte az EMNP megkeresése azért sem hiteles, mert olyan személyek javasolják, akik „RMDSZ-es politikusként az RMDSZ-t, MPP-s politikusként az MPP-t árulták el”.
Biró ugyanakkor üdvözölte, hogy az EMNP szövetségre törekszik az RMDSZ-szel is. Mint mondta, örül annak, hogy MPP és az RMDSZ között elindult az együttműködés folyamata, és kész közvetíteni az EMNP és az RMDSZ között. Biró azt is megismételte, az MPP tárt karokkal fogadja azokat a csalódott EMNP-tagokat, akik a „nemzeti, autonomista oldalon” képzelik el a politizálást.
Más hangot ütött meg Biró Zsolt az MTI-nek nyilatkozva. Elmondta: korábban az MPP is számtalanszor nyilvánvalóvá tette, hogy nyitott az együttműködésre az erdélyi magyar politikai pártokkal, és az együttműködés formái között a választási szövetségre, a koalícióra vagy akár a pártfúzióra is gondol. „Csak akkor tudunk együttműködni, ha nem a sajtón keresztül üzengetünk egymásnak, hanem érdemi párbeszédet folytatunk” - mondta az MTI-nek a politikus.
Fotó: Biró Zsolt MPP-elnök és Toró T. Tibor, az EMNP korábbi elnöke
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.