// 2024. október 6., vasárnap // Brúnó, Renáta
gyilkosság

Az Iszlám Állam késelhetett halálra egy váradi születésű magyar nőt Abu Dzabiban

Az amerikai állampolgárságú nő egy helyi amerikai iskolában tanított.

Egy nagyváradi származású magyar nőt gyilkoltak meg december elsején az Egyesült Arab Emírségekben – a 47 éves, amerikai állampolgárságú Ryan Ibolyát a főváros, Abu Dzabi egyik bevásárlóközpontjának mosdójában késelték halálra. Csütörtökön a rendőrség letartóztatta a nő feltételezett gyilkosát – jelentette be sajtótájékoztatón az ország belügyminisztere, aki azt is elmondta, a gyanúsított harminc év körüli nő.

Az Egyesült Arab Emírségek amerikai nagykövetsége nem erősítette meg, a sajtó viszont cikkezik arról, hogy dzsihádisták áldozata lehetett a nagyváradi nő. A Time magazin szerint a gyilkosság mögött az Iszlám Állam nevű szélsőséges, szunnita terrorszervezet állhat. A helyi hatóságok szerint a muszlim nő más terrorcselekményre is készült: megpróbált pokolgépet elrejteni egy amerikai orvos háza előtt.

Ryan Ibolya fekete burkába öltözött, lefátyolozott arcú, fekete kesztyűt viselő gyilkosát rögzítették a bevásárló központ kamerái.

A helyi hatóságok által közzétett felvételeken az látható, hogy a tettes a Boutik Mall nevű bevásárlóközpontban – a főváros nemrég épült részében, ahol főleg Nyugatról érkezettek laknak – sétál, nézelődik, szóba áll egy biztonsági őrrel, majd eltűnik a tömegben. Másfél óra múlva bukkan fel újra a felvételeken, amikor egy felvonóhoz menekül, majd sietve távozik a bevásárlóközpontból.

Ryan Ibolya holttestét vérbe fagyva találták meg a mosdóban a gyilkos fegyverrel együtt. A 47 éves nő amerikai iskolában tanított az Egyesült Arab Emírségekben, ahol egy kanadai munkaközvetítő ügynökség révén kapott állást 2013-ban. Facebook-oldalán az szerepel, hogy a nagyváradi Iosif Vulcan tanítóképzőben végzett 1985-ben, és a budapesti ELTE Bárczi Gusztáv gyógypedagógia karán is tanult.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Brüsszeli felszólítás: Románia szüntesse meg az áram és a gáz árképzési és kiviteli korlátozását
Krónika

Brüsszeli felszólítás: Románia szüntesse meg az áram és a gáz árképzési és kiviteli korlátozását

Felszólító levél útján kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság Románia ellen, mivel az korlátozza a piaci szereplők szabadságát az áram és a gáz nagykereskedelmi árának meghatározása, illetve a földgáz exportja tekintetében.

Modern szolgasorsban Székelyföldön
Főtér

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében
Székelyhon

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében

Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken
Székelyhon

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken

Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.

// még több főtér.ro