// 2026. április 12., vasárnap // Gyula

Az Európai Parlament elfogadta a Magyarországot bíráló Sargentini-jelentést

// HIRDETÉS

Megvan a kétharmad, de úgy, hogy a tartózkodásokat nem számították érvényes szavazatnak.

Elfogadta kedden az Európai Parlament a magyarországi jogállamiság helyzetéről döntő Sargentini-jelentést.
A szavazatok így oszlottak meg:

igen: 448
nem: 197
tartózkodás: 48

Mivel a tartózkodásokat nem számolták, ez azt jelenti, hogy megvan a jelentés elfogadásához szükséges kétharmad.

Mint arról beszámoltunk, a zöldpárti holland Judith Sargentini által összeállított és az EP illetékes szakbizottságában korábban már nagy többséggel jóváhagyott dokumentum szerint Magyarországon fennáll a veszélye az uniós értékek súlyos és rendszerszintű sérülésének, ami indokolja az uniós alapszerződés hetes cikke – amit az uniós szlengben csak az EU „atombombájának” neveznek – szerinti eljárás megindítását.

Ezek után Magyarország ügye a nemzeti kormányok uniós törvényhozó testülete, a Tanács elé kerül. A bonyolult eljárás végén akár fel is függeszthetik Magyarország szavazati jogát.

Az Index úgy tudja, a magyar kormány már korábban fontolóra vette, hogy megtámadja a döntést az EU Bíróságán, mert úgy látják, hogy az Európai Parlament megsértette az uniós alapszerződést a szavazásnál.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Kit szoptat az anyaország a hon kebeléből, és kit máshonnan?

Varga László Edgár

Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.

Amikor egy országban a hatalom jobb keze nem tudja, mit csinál a bal…

Szántai János

… vagy lehet, nagyon is jól tudja, csak félrenéz, hiszen a hatalom emberekből áll, akiknek családjaik vannak, akik szeretnek jól élni, ha lehet, ingyen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Bethlen István egykori miniszterelnök végnapjai a szovjet levéltári források tükrében

Sólyom István

A gyótapusztai vadászháztól a moszkvai Lubjankáig tartó időszak feltárt részleteiről beszélt dr. Seres Attila történész a Sapientia EMTE legújabb Egyetemi Estjén.

És akkor a miniszter felvett egy maroknyi homokot és odadugta a lefagyott hivatalvezető orra alá

Fall Sándor

Ha csak egy rövid videót nézne meg arról, hogy miként működik az ország, és mekkora munka a megreformálása, akkor ez legyen az.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Orbán Viktor a külhoni magyarok támogatásával kalkulál 3 millió szavazattal
Krónika

Orbán Viktor a külhoni magyarok támogatásával kalkulál 3 millió szavazattal

Orbán Viktor szerint hárommillió szavazat elég lesz a Fidesz többségéhez, ez pedig szerinte csak a határon túli magyarok támogatásával lehet meg.

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix
Főtér

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Első eredmények, több mint ötvenszázalékos feldolgozottságnál
Székelyhon

Első eredmények, több mint ötvenszázalékos feldolgozottságnál

Közzétette a 2026-os magyarországi országgyűlési választás első részeredményeit a Nemzeti Választási Iroda.

Választás: vasárnap eldől, zsinórban ötödször is a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt vagy hatalomváltás következik
Krónika

Választás: vasárnap eldől, zsinórban ötödször is a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt vagy hatalomváltás következik

Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.

Lépcsőházba hajtott egy autós Csíkszeredában
Székelyhon

Lépcsőházba hajtott egy autós Csíkszeredában

Elvesztette uralmát a jármű fölött, és egy tömbház lépcsőházának bejáratához csapódott autójával egy csíkszeredai sofőr szombaton késő este.

// még több főtér.ro