A magyar miniszterelnök a Sargentini-jelentés vitája utáni sajtótájékoztatón kifejtette: a bevándorlás el fogja árasztani Európát, ha a néppárt összeáll a szociáldemokratákkal, a liberálisokkal és Macron pártjával.
A migráció kérdése osztja meg az Európai Néppártot (EPP), amely kedvére próbál tenni a szociáldemokratáknak és a liberálisoknak, hogy a jövő évi választások után koalíciót tudjon velük alkotni jelentette ki Orbán Viktor a magyar helyzetről szóló keddi európai parlamenti vitát követően.
Sajtótájékoztatóján az MTI szerint a kormányfő arról beszélt, hogy ha a néppárt összeáll a szociáldemokratákkal, a liberálisokkal és Emmanuel Macron francia államfő szervezés alatt lévő pártjával, akkor „a bevándorlás el fogja árasztani Európát”.„Ez migrációpárti koalíció lesz, s ez rossz hír Európának, akkor a kontinensnek a mi felfogásunk szerint ez a története véget ér. Szeretnénk ezt megváltoztatni, mindent meg kell tennünk a keresztény Európa érdekében, hogy ez ne jöjjön létre” – mondta.
Újságírói kérdésre válaszolva Orbán Viktor leszögezte, a Fidesz senki felszólítására nem fog távozni az EPP-ből, de a konzervatív erőket összefogó pártcsalád reformra szorul, ha sikeres akar lenni a jövő évi EP-választásokon. Rámutatott, hogy a néppárt többi tagja majd eldönti, hogy akar-e velük együttműködni. Mint mondta, az EPP-nek a bevándorláspárti álláspontról át kellene állnia a határvédelem és az illegális migránsokkal szembeni határozott fellépés politikájára.Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke nemrég azt mondta, számára gondot jelent a Fidesz néppárti tagsága. Ezzel kapcsolatban Orbán Viktor leszögezte, „nekünk is probléma, hogy ő ott van”, de a pártnak szélesnek kell lennie a siker érdekében, és ha van elég intelligencia és valóban vannak közös célok, akkor meg kell férni. „Maradunk és harcolunk” – fogalmazott.
Az EP szerdán szavaz a testület illetékes bizottságában korábban már nagy többséggel elfogadott jelentésről, amely szerint Magyarországon fennáll a veszélye az uniós értékek súlyos és rendszerszintű sérülésének, s ez indokolja az alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítását. Erről szólva Orbán Viktor úgy vélekedett, hogy
a Judith Sargentini által összeállított dokumentumot jóvá fogják hagyni a képviselők, aztán megpróbálják kizárni a Fideszt az Európai Néppártból.
Arra a kérdésre, hogy hajlandó-e kompromisszumra a Közép-európai Egyetem (CEU) és a civil szervezetekre vonatkozó új jogszabályok terén az EPP támogatásának érdekében, Orbán azt válaszolta, hogy a kifogásolt kérdéseket a magyar emberek már eldöntötték, s ő nem változtathatja meg ezt a döntést, de ha még ezt is szeretné, a parlamenten soha nem mennének át ezek a javaslatok.A jelentés elfogadáshoz a leadott voksok több mint kétharmadára, valamint az összes képviselő abszolút többségének támogatására (vagyis legalább 376 szavazatra) van szükség. A tartózkodás nem fog leadott szavazatnak számítani.
Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő az EP kedd délutáni vitáján azt hangsúlyozta, hogy
a helyzet ugyanis semmit nem javult a magyar helyzetről szóló különjelentés júniusi szakbizottsági elfogadása óta. A strasbourgi ülésen a kijelentette, hogy amennyiben a testület nem tudja „behúzni a vészféket”, akkor nem teljesíti ígéreteit az uniós állampolgárok felé. Nem tűrhető tovább, hogy egy tagállam kormánya következmények nélkül sértse meg rendszerszinten az EU alapértékeit – tette hozzá.
Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke arról számolt be, hogy a brüsszeli testület egyetért a jelentésben megfogalmazott aggályokkal. Hangsúlyozta, az EU nem létezhet a jogállam és az alapjogok tisztelete nélkül; a civil társadalom, a tudományos élet és a média szabadsága pedig alapvető feltétele a demokráciának.
Felszólalásában az alelnök felsorolt számos vitás kérdést a bizottság és a magyar kormány között, egyebek mellett
Manfred Weber, a Fideszt is soraiban tudó Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője arról számolt be, szükség lehet még az alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás Magyarországgal szembeni megindítására, amennyiben a kormány nem hajlandó megoldani bizonyos jelenlegi vitás ügyeket, hogy a tagállamok kormányainak tanácsában lehessen folytatni a párbeszédet. Hozzátette, a magyar kormány korábban mindig kész volt a kompromisszumra.
Weber a szabad tudományos élet fontosságát hangsúlyozta a Közép-európai Egyetem (CEU) kapcsán. Arról is beszélt, hogy a demokratikus államokban elengedhetetlen a civil társadalom megfelelő működése, ennek ellehetetlenítése pedig ellentétes az unió alapértékeivel.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Példamutató becsületességéért részesült elismerésben egy kézdivásárhelyi diák, aki több mint ezer lejt talált az utcán, és saját elhatározásából átadta a pénzt a rendőrségnek.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.

Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.
Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.
Semmi új a nap alatt: minden drágulni fog. Továbbá: Nicușor Dan Georgia Melonival kürtölte össze az uniós tagállamokat a kohéziós politika megvédése érdekében.
Semmi új a nap alatt: minden drágulni fog. Továbbá: Nicușor Dan Georgia Melonival kürtölte össze az uniós tagállamokat a kohéziós politika megvédése érdekében.
Semmi rendkívüli, csupán ismét történelmi mélypontra zuhant a lej az euróval szemben. Jogosítványokkal üzletelt, és még a feletteseit is átverte egy nagyszebeni rendőr.