A romániai magyar sajtó helyzetét elemezzük a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Kizárólag sajtósok, egykori és hajdani médiacsinálók, váteszek és szakmunkások.
Ülünk a Kolozsvár Társaság főtéri székházában, majdhogynem a padláson, a város fölött. Perspektívát kínál a hely, de a perspektíva nem akar feltárulni. Inkább a két világháború közötti erdélyi magyar újságírás fölött merengünk, felsóhajtunk, hogy hajh, mikor születik még egy Krenner Miklós vagy egy Kuncz Aladár.
De II. Krenner Miklós nem akar bekopogni, mert ennyi pénzért, amennyit manapság egy újságíró keres, nem vállalja. Inkább megy mosogatni Angliába, vagy asztallábat gyalulni Németországba. Közben programozóvá képzi magát, hogy elmehessen a fészbúkhoz dolgozni big data analyserként havi tizenkétezer dollárért. De addig is, kedvtelésből blogot ír, amit ötször többen olvasnak, mint az erdélyi magyar médiát.
Meg aztán a hozzáértő ifjúság sem nagyon akar feltűnni a szakmai porondon, mivel az egyetem nem újságírókat, hanem újságírás-szakértőket gyárt, őket is csak doktori fokozattal meg tudományos publikációkkal lehet hírírásra és fotóvágásra tanítani.
A közszolgálati média, az igen, abban lenne lehetőség, a rádió- és tévéadóból évente befolyó százmillió euróból az „erdélyi magyarság” kaphatna ötmillió eurót, és aztán abból. De nem, mert nem kap. A „közösség érdekvédelmi szervezete” sem nagyon akar lépni, különben is, a politikusok szerint kenyéren és vízen kell tartani az újságírókat. Mondjuk, a laptulajdonosok szerint is.
De nem fognak eltűnni, mert az emberek rá fognak jönni, hogy nekik igényes riport meg tárca kell. Pénztárca, főként, hogy ki tudják fizetni az internet-előfizetést, hogy reggeltől estig fészbúkozhassanak. De nem is, mert a fészbúk csak egy múló divat, és el fog tűnni. Dehogy fog eltűnni, csak most kezdődik a java. De bezzeg a Krenner Miklós júzer, az jó kommenteket írt a múlt század elején. Oké, de a Zuckerberg most az isten... Háát, nem is tudom, egy hírt meg tud írni?
Na de micsinál a MÚRE, csinál valamit? Semmit? De csinál. Sok mindent. Ugyan, nem képes az újságírók érdekeit képviselni, miért nem szervez tüntetést a parlament előtt, há' milyen kicsik a fizetések. Pedig csinál, mert táborokat szervez a egyetemistáknak, riportíró tábort, milyen jó vót.
Igen, de azért Krenner Miklós mekkora ász volt. Ja, de a Zuckerberg elteszi a nagy zsét, már mindenki a fészbukkon hirdet, miből élnek így meg az újságok. Meghalt már a nyomtatott sajtó, s haldoklik az onlájn is.
Köszönjük a részvételt, jól elbeszélgettünk!
(Beszélgetés a romániai magyar médiáról, augusztus 20., Kolozsvár. Résztvevők: Cseke Péter Tamás, Győrffy Gábor, Stanik István, Tibori Szabó Zoltán. Moderátor Kántor Lajos)
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.
Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.
Kedd éjféltől 36 banival lett olcsóbb a gázolaj a kormány által múlt pénteken elfogadott jövedékiadó-csökkentés következtében. A standard gázolaj literenkénti ára – töltőállomástól függően – 9,93 és 10,38 lej között alakul Székelyföldön.
… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.

Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.

További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.

Rogobete szerint elég orvos van az országban a lakosságra számítva, csak rosszul vannak elosztva. Természetvédelmi területen akartak repülőteret építeni, a Környezetvédelmi Őrség időben közbelépett.

Háromezer lejes önkormányzati támogatást kaphatnak a depresszióval küzdő konstancaiak. Román jelölt kavarja fel a birminghami politika állóvizét.

További hírek: a Lia Savonea vezette legfelső bíróság beperelte a kormányt, 2 milliárd lejt követelnek, egy falusi vegyesboltban pedig kábítószert lehetett vásárolni pult alól.