// 2026. április 6., hétfő // Vilmos, Bíborka

Az EMNP összegyűjtötte a szükséges aláírások felét

// HIRDETÉS

A munka felét már majdnem elvégezte a néppárt: már csak 105 ezer aláírás kell, hogy Szilágyi Zsolt államfőjelölt lehessen.

Jó ütemben gyűlnek az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) államfőjelöltjét támogató aláírások, eddig az induláshoz szükséges mennyiség csaknem fele gyűlt össze - közölte Toró T. Tibor, az EMNP elnöke hétfőn, a félidejénél tartó akció mérlegét megvonva.

Felidézte: az EMNP országos választmánya augusztus 10-én döntött úgy, hogy saját jelöltjét, Szilágyi Zsolt alelnököt indítja a novemberi romániai elnökválasztáson. Ehhez szeptember 23-ig 200 ezer aláírást kell összegyűjteni, amiből augusztus közepe óta több mint 95 ezer aláírás gyűlt össze - mutatott rá.
Kifejtette: az EMNP azért vállalta az „erejét kicsit meghaladó feladatot", hogy az erdélyi magyarság autonómiaigényét hitelesen megjelenítse a kampányban. Toró T. Tibor szerint az RMDSZ elnöke és államfőjelöltje, Kelemen Hunor a „bukaresti kormány foglya", ezért nem tartja őt alkalmasnak erre a feladatra.
Úgy vélekedett, az, ahogyan Kelemen Hunor lemondása után másfél hónappal sem tudott megszabadulni miniszteri tisztségétől (mert felmentését az államfő még nem írta alá) pontosan jelzi, „milyen kényszerpályán mozog" az RMDSZ elnöke: „ott is van a kormányban, és mégse, szabadon beszélhet, és mégse". Ezért van szükség egy olyan hangra a kampányban, akinek nincsenek ilyen kötöttségei, aki az erdélyi magyarok jelöltje, nem pedig „a román kormány magyar jelöltje" - érvelt Toró T. Tibor.
Elmondta: az EMNP értékeivel azonosuló, az aláírásgyűjtésben részt vevő 650 önkéntes segítségével most jó esély van arra, hogy Szilágyi Zsolt neve felkerüljön a szavazólapra, és az EMNP megismertethesse a kampányban az autonómiáról, a romániai államreformról, az ország föderális berendezkedéséről szóló elképzeléseit.
Bírálta azt, hogy az RMDSZ elnöke az alkotmánymódosításhoz, és ezáltal egy távoli határidőhöz kötötte az autonómia megvalósulását. Igazat adott Izsák Balázsnak, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökének abban, hogy Székelyföld autonómiája akár a jelenlegi alkotmányos feltételek között is megvalósítható lenne: valójában a politikai akarat hiányzik hozzá. Toró úgy vélte: „paródiába illő", ahogyan az RMDSZ halogatja autonómiatervezete beterjesztését, amellyel szerinte csak az a célja, hogy hiteltelenítse a pártok fölött álló SZNT-t.
Az EMNP elnöke rámutatott, bár a magyar jelöltek esélytelenek, a közösségnek nem mindegy, ki lesz Románia következő elnöke. Valószínűtlennek nevezte, hogy az EMNP Victor Ponta szociáldemokrata kormányfőt támogassa a második fordulóban, legesélyesebb ellenfele, a jobboldali Klaus Johannis „felemás" nyilatkozataival kapcsolatban pedig türelemre intette a párt híveit, és azt kérte tőlük: ne a kampányban tett kijelentései, hanem tettei alapján ítéljék majd meg.
Mint ismeretes, idén novemberben rendeznek elnökválasztást. Az eddigi közvélemény-kutatások szerint a tisztség sorsa a Victor Ponta baloldali kormányfő és Klaus Johannis, a jobboldali választási szövetség jelöltje között dőlhet el a voksolás második fordulójában.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát
Főtér

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát

A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…

Szerbia: robbanóanyagot találtak a Magyarországra vezető gázinfrastruktúra közelében
Krónika

Szerbia: robbanóanyagot találtak a Magyarországra vezető gázinfrastruktúra közelében

Nagy romboló erejű robbanóanyagot és annak működésbe hozásához szükséges gyutacsokat találtak Szerbiában a Magyarországot Szerbiával összekötő gázinfrastruktúra közvetlen közelében – tájékoztatta Aleksandar Vucic szerb elnök Orbán Viktor miniszterelnököt.

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
Főtér

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Több, mint 10 ezer lej értékű lopást követtek el Hargita megyei fiatalok – rendőrkézre kerültek
Székelyhon

Több, mint 10 ezer lej értékű lopást követtek el Hargita megyei fiatalok – rendőrkézre kerültek

Összesen 13 ezer lej értékben tulajdonított el vagyontárgyakat három Hargita megyei fiatal egy kézdivásárhelyi vállalat telephelyéről, közülük kettőt már őrizetbe vettek – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Fatolvajok bántalmazták egy természetvédelmi terület parkőreit
Krónika

Fatolvajok bántalmazták egy természetvédelmi terület parkőreit

Halálosan megfenyegette és megtámadta az aradi székhelyű Maros-ártér Tájvédelmi Körzet parkőreit egy fatolvajokból álló csoport.

Ahol húsvétvasárnap reggel ezrek énekelik együtt a magyar és a székely himnuszt – videó
Székelyhon

Ahol húsvétvasárnap reggel ezrek énekelik együtt a magyar és a székely himnuszt – videó

A húsvétvasárnapi szabadtéri ételszentelés legfelemelőbb pillanatai közé tartozik a magyar és a székely himnuszok eléneklése.

// még több főtér.ro