Keddtől elérhető a harmadik oltásadag, miközben a járványszámok egyre csak nőnek.
Fehér megyében, ahol korábban a lanyha érdeklődés miatt öt oltásközpontot is bezártak, most négyet újranyitnak. Ez nyilván nem azért van, mert a hazai lakosság eddig oltásellenes része hirtelen rádöbbent, hogy mégis ez a legjobb esélyünk a járvány leküzdésére – bár az is igaz, hogy az utóbbi pár hétben, mintha enyhén emelkedne az oltakozási hajlandóság –, hanem elsősorban azért, mert keddtől (szeptember 28.) elérhetővé teszik a harmadik dózist is, ráadásul nem is csak az idős és a krónikus betegségben szenvedők kaphatják meg, hanem bárki, ha a második dózis felvétele óta eltelt 6 hónap.
Így a szakemberek szemmel láthatóan arra számítanak, hogy azok, akik eleve bíztak az oltásban – ahelyett, hogy hajmeresztő álhíreket és összeesküvés-elméleteket olvastak volna róla össze az internet legsötétebb bugyraiban – most a harmadik dózist sem fogják visszautasítani, hanem élnek a lehetőséggel. Így legalább kevesebb lejárt oltóanyagot kell majd kidobni.
A Fehér megyei illetékesek egyúttal az eddig is működő 6 oltópont programját ismét napi 12 órásra bővítik. A négy újranyitott központ Marosújváron, Tövisen, Kudzsiron és Zalatnán várja a népet.
Eközben a napi járványjelentés egyre aggasztóbb számokkal jelentkezik: bár a hétvégi tesztüzemmód mellett hétfőn „csak” 5655 új fertőzöttet regisztráltak, a pozitivitási ráta már 19,67%, ami a múlt hétfői 15,8-hoz képest is nagy ugrást jelent.
Az intenzív osztályon jelenleg is 2018-an vannak, és ez a szám csak azért nem növekszik látványosan, mert gyakorlatilag beteltek ezek az osztályok, és már arról lehet híreket kapni, hogy a kórházak előtt várnak a sorukra a fertőzöttek, mert nem férnek be.
Az elmúlt 24 órában 109-en hunytak el a járvánnyal összefüggésben, így lassan ez a szám is megközelíti a második és harmadik hullám csúcsait, pedig még messze vagyunk a 4. hullám csúcsától.
Eközben országszerte növekszenek a fertőzöttségi ráták, ez pedig egyre több korlátozás bevezetését vonja maga után.

Bukaresten kívül 10 megye már bevörösödött, miközben a nagyvárosok is sorra elesnek: többek között Bukarest és Kolozsvár is vészesen közeledik a 6 ezrelékes küszöbértékhez, ami fölött jön az iskolazárás, és a hétvégi kijárási korlátozások az oltatlanok számára.
Ahogy Sárkány Marika néni szokta mondani csípőre tett kézzel: jól nézünk ki…
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Jó tempóban halad az autópálya építése Maros megyében és a Lőrincfalva-Ákosfalva-Nyárádszereda szakaszon egyre több, a gépkocsiforgalmat érintő változásra lehet számítani.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.

Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.
Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.
Semmi új a nap alatt: minden drágulni fog. Továbbá: Nicușor Dan Georgia Melonival kürtölte össze az uniós tagállamokat a kohéziós politika megvédése érdekében.