Ez a válasz a keddi vegyifegyver-támadásra, amelyben több mint nyolcvanan haltak meg.
Az Egyesült Államok masszív rakétatámadást intézett manőverező robotrepülőgépekkel péntek hajnalban a szíriai Homsz egyik légibázisa ellen, megtorlásul a keddi feltételezett vegyifegyver-támadásért, amelynek elkövetésével a damaszkuszi rezsimet vádolják – közölték amerikai tisztségviselők.
Donald Trump amerikai elnök a floridai rezidenciáján rövid beszédben jelentette be döntését a szíriai célpontok elleni támadásokról. Megismételte, hogy mélyen megrendítette őt a szíriai Idlíb tartományban végrehajtott gáztámadás, és leszögezte, hogy szerinte a korábbi évek erőfeszítései Bassár el-Aszad szíriai elnök álláspontjának, viselkedésének megváltoztatására immár végleg kudarcot vallottak.
Trump elnök diktátornak nevezte Aszadot, és hangsúlyozta álláspontját, miszerint a szíriai elnök rendelte el az idlíbi gáztámadást, melynek során halálos ideggázzal öltek meg ártatlan embereket, köztük gyermekeket, kisbabákat.
Trump hozzátette: „Nem lehet vita tárgya, hogy Szíria tiltott vegyi fegyvereket vetett be, s ezzel megsértette a vegyi fegyverek betiltásáról rendelkező nemzetközi egyezményt, továbbá figyelmen kívül hagyta az ENSZ Biztonsági Tanácsának sürgetését is”.
Az amerikai elnök a rövid beszédben felszólította a civilizált nemzeteket, hogy vessenek véget a vérontásnak és a mészárlásnak Szíriában. Egyúttal hangsúlyozta: az Egyesült Államok „létfontosságú nemzetbiztonsági érdeke”, hogy megelőzze és elrettentse a halálos vegyi fegyverek elterjedését és használatát.
Az amerikai légicsapásokról először – még Trump elnök beszéde előtt – az NBC televízió adott hírt. Az első információk szerint a Tomahawk manőverező robotrepülőgépek az amerikai haditengerészetnek a Földközi-tenger keleti térségében állomásozó rombolóhajóiról indultak, és a szíriai Homsz közelében lévő légibázisra mértek csapást.
A CNN hírtelevízió szerint az Egyesült Államok 59 Tomahawkot indított, szíriai légibázisok, kifutópályák, üzemanyagállomások ellen. A CNN arról is tudósított, hogy Washington több országot előre értesített a várható légicsapásokról, a Pentagon – az amerikai védelmi minisztérium – pedig bejelentette, hogy az Egyesült Államok informálta az orosz haderőt is. A légicsapások egyébként nem érintettek olyan térséget a homszi légibázison, ahol orosz haderő állomásozik.
Donald Trump beszéde után nyilatkozott Rex Tillerson külügyminiszter és Herbert McMaster nemzetbiztonsági főtanácsadó is.
Tillerson, aki szintén Floridában tartózkodik és részt vesz a Hszi Csin-ping kínai elnökkel folytatandó tárgyalásokon, közölte: az Egyesült Államok csaknem teljes bizonyossággal tudja, hogy az idlíbi vegyifegyver-támadáskor szaringázt vetettek be.
Here's video from the #Tomahawk launches against #Syria. For more on the story, visit https://t.co/2GprTQGGjs. pic.twitter.com/kB3gbBy4ma
— U.S. Dept of Defense (@DeptofDefense) April 7, 2017
A megtorló légicsapásokat a miniszter „arányosaknak” minősítette. Majd ismét felvetette Oroszország felelősségét, azt állítva, hogy Moszkva nem ellenőrizte a 2013-ban Szíriával a vegyifegyver-készletének megsemmisítéséről kötött megállapodás végrehajtását. Tillerson szerint Moszkva „vagy cinkos, vagy alkalmatlan egy egyezmény végrehajtására”.
Hozzátette: Moszkvát ugyan előzetesen tájékoztatták a mostani légicsapásokról, de nem kérték a beleegyezését.
Az amerikai diplomácia irányítója hangsúlyozta: a légicsapások elrendelése is bizonyítja, hogy Trump elnök felkészült a döntő cselekvésre, ha választ kell adni gyűlöletes akciókra.
Herbert McMaster nemzetbiztonsági főtanácsadó arról tájékoztatott, hogy az idlíbi gáztámadásra adandó válaszcsapáshoz három opciót vázoltak fel az elnöknek, aki különösen két változatot tartott megfelelőnek, s a döntést végül csütörtökön hozta meg.
A Pentagon szóvivője bejelentette: az amerikai haderő 59 Tomahawk robotrepülőgépet indított, és az első jelzések szerint repülőgépek, hangárok, üzemanyag-, és logisztikai raktárak, továbbá légvédelmi rendszerek és radarok megsemmisítésével sikerült csökkenteni a damaszkuszi kormány képességét újabb vegyifegyver-támadások indítására.
Vlagyimir Putyin elnök szerint a Szíria elleni amerikai légitámadás agresszió, kárt okoz az orosz–amerikai kapcsolatoknak és a terrorizmus elleni közös harcnak egyaránt – közölte pénteken Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
„Putyin elnök a Szíria elleni amerikai légicsapásokat agressziónak tartja egy szuverén állam ellen, a nemzetközi jog megsértésének, amelyet ráadásul mondvacsinált ürüggyel hajtottak végre” – mondta Peszkov. Hozzátette, hogy a szíriai hadseregnek nincsenek vegyifegyver-készletei, amelyek megsemmisítésének tényét a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet is megerősítette.
„A legfontosabb Putyin véleménye szerint, hogy ez a lépés nem visz bennünket közelebb a végső célhoz a nemzetközi terrorizmussal vívott harcban, hanem ellenkezőleg, komoly akadályt jelent abban, hogy nemzetközi koalíciót hozzunk létre, és hogy hatékonyan szembeszálljunk ezzel a világméretű fenyegetéssel” – mondta a szóvivő.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.
Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.
Brâncuși-jegyzetek kerültek elő Hollandiában. Női utasokat tapogatott a helyi buszjáratokon egy brassói szatír.
Brâncuși-jegyzetek kerültek elő Hollandiában. Női utasokat tapogatott a helyi buszjáratokon egy brassói szatír.
Továbbá: Románia hivatalos jóváhagyást kapott a felülvizsgált PNRR-re. Az ANAF nagy bevetésre készül – 500 nagyvállalatot fog vizsgálni.
Továbbá: Románia hivatalos jóváhagyást kapott a felülvizsgált PNRR-re. Az ANAF nagy bevetésre készül – 500 nagyvállalatot fog vizsgálni.
Továbbá: a Lukoil olajfinomítóját korlátozott ideig átveheti a román állam. 77 juhot lopott el három román állampolgár egy spanyolországi esztenáról.
Továbbá: a Lukoil olajfinomítóját korlátozott ideig átveheti a román állam. 77 juhot lopott el három román állampolgár egy spanyolországi esztenáról.
További hírek: már a miniszterelnök-helyettest is feljelentették a bírák különnyugdíjuk védelmében, de az államfő nem fogja szentesíteni a büntetőeljárási kérelmet, Dani Mocanura pedig az ANAF is rászállt.

További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.
Jelentős változás az oktatásban – a középiskolák saját tanterveket hozhatnak létre. Több tucat szülő ellen indított vizsgálatot a DIICOT gyermekpornográfia gyanújával, egy WhatsApp-on küldött obszcén matrica miatt.

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Jenei Imre. Alig hagyta el a börtönkaput, újra őrizetbe vettek egy férfit. Rendőrautóval ütközött egy spicces furgonos.