// 2026. július 14., kedd // Ors, Stella
vegyesen

Az alkotmánybíróságon támadják meg a legfelsőbb bíróság pofátlan döntését a bírói zsák pénzekről – hírmix

Illusztráció: pexels.com

Illusztráció: pexels.com

Illusztráció: pexels.com

// HIRDETÉS

További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.

Az alkotmánybíróságon támadják meg a legfelsőbb bíróság pofátlan döntését

Ilie Bolojan a csütörtöki kormányülés után bejelentette, hogy az ügyvivő kormány az alkotmánybíróságon támadja meg a legfelsőbb bíróság döntését, miszerint az állam köteles forrásokat elkülöníteni a költségvetésben arra, hogy a bírák és ügyészek korábban saját maguknak kiperelt bérhátralékait haladéktalanul kifizesse.

Mint korábban részletesen megírtuk, az igazságszolgáltatásban dolgozó fejesek a még 2017-ben elfogadott, szövegében azonban nem túl pontos egységes közalkalmazotti bértörvényben találták meg a kiskapukat a nagy lóvéhoz. 2017 óta ennek megfelelően több mint 20 ezer pert indítottak és nyertek meg a saját intézményeikben az állammal szemben, arra hivatkozva, hogy a törvényt hibásan és nem egységesen alkalmazták. Az így felhalmozott bértartozások pedig azóta a késedelmi kamatokkal együtt már kétmilliárd lejre rúgnak.

// HIRDETÉS

Ennek a kétmilliárd lejnek a haladéktalan kifizetési kötelezettségéről döntött nemrég a Lia Savonea vezette legfelsőbb bíróság – nyilván bosszúból azért, amiért másfél évtizedig húzódó csetepaté után a Bolojan-kabinet végre valóban csökkentette a nyugdíjukat, és azt is elérte, hogy fokozatosan felemeljék a rájuk vonatkozó nyugdíjkorhatárt.

Bolojan azonban elmondta, az ügyvivő kormány jogszakértői szerint a Lia Savonea vezette legfelsőbb bíróság túllépte ezzel a hatáskörét. A bíróság dolga ugyanis a meglévő törvények értelmezése és alkalmazása, de sem joga sem kompetenciája nincs ahhoz, hogy beleszóljon a közpénzek elosztásának mikéntjébe vagy hogy arra kényszerítse a kormányt, hogy egy bizonyos terület javára különítsen el összegeket.

Ez közvetlen beavatkozást jelent az állam végrehajtói tevékenységébe, ami alkotmányellenes.

Ráadásul, ha a döntés érvényes marad, az precedenst teremtene az összes többi állami intézmény számára az állammal szembeni nyerészkedésre.

A kérdés már csak az, hogy a bérhátralékok ügyében szintén érintett alkotmánybírák is így fogják-e gondolni, hiszen korábban éppen ők voltak azok, akik a bírói nyugdíjreformot oly sokáig késleltették…

Tánczos szerint indokolatlanul drága a gázolaj

Mint ismeretes, július 1-jével lejárt az üzemanyagok kereskedelmi árrésének korlátozásáról szóló rendelet. Ennek megfelelően már aznap jelentősen megugrott a gázolaj ára – voltak olyan kutak, ahol literenként 38 banival –, miközben a benzin csekély mértékben vagy egyáltalán nem drágult.

Tánczos Barna ügyvivő miniszterelnök-helyettes azonban csütörtökön egy szakmai rendezvényen elmondta, hogy szerinte ez nincs rendben: a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor az árak villámgyorsan emelkedtek meg jelentős mértékben, így az lenne a logikus, hogy most, miután a helyzet valamelyest normalizálódott, az árak ugyanolyan gyorsan csökkenjenek.

A helyzet pedig normalizálódott, hiszen a kőolaj világpiaci ára visszatért a közel-keleti háború előtt megszokott 71–73 dolláros szintre. Ez azonban egyáltalán nem látszik meg a romániai gázolajárakon, amelyek továbbra is indokolatlanul magasak.

Tánczos kitért arra is, hogy a nagy üzemanyag-forgalmazók ezzel kapcsolatos magyarázatai nem meggyőzőek, és valójában igenis lenne lehetőség a fogyasztói árak csökkentésére.

Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő szerdán a legnagyobb üzemanyag-forgalmazókkal egyeztetett, és arról is tárgyaltak, hogy az üzemanyagárak alakulásának függvényében szükségessé válhat egy újabb jogszabályi beavatkozás. Ez lényegében egy diplomatikusan megfogalmazott fenyegetés: vagy önszántukból csökkentik az árakat, vagy törvénnyel kötelezik erre őket (már amennyiben az ügyvivő kormánynak lesz erre jogköre).

Tánczos is azt mondta, hogy bár ő maga a szabad piac híve, bizonyos esetekben az államnak közbe kell avatkoznia.

Enyhül a kánikula, de jönnek a viharok

Csütörtökön narancssárga, illetve sárga riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) zivatarok, jégeső és helyenként viharos széllökések tekintetében. A narancssárga riasztás a Bánságban, Körösvidéken, Máramarosban, Erdélyben, Északnyugat-Moldvában, Dobrudzsában, valamint Munténia északi, központi és keleti területein lesz érvényben péntek hajnalig. Ezeken a területeken 70–90, sőt helyenként 100 km/órás szél is fújhat, a fokozott légköri instabilitás miatt pedig záporok, zivatarok, jégeső is jöhetnek.

A lehulló csapadék mennyisége 25–40, helyenként 50–60 mm is lehet.

Ugyancsak péntek hajnalig Olténiára, Moldva déli és keleti területeire, valamint Munténia egy részére sárga jelzésű riasztás érvényes felhőszakadások, jégeső vonatkozásában.

Péntek reggeltől szombat reggelig az ország nagy részén, Erdélyt is beleértve, sárga zivatarriasztás lesz érvényben.

Csütörtökön különben a zivatarok mellett sárga kánikulariasztás is érvényben volt Erdély és Moldva nagy részén. A nappali csúcshőmérséklet 30–34 fok között alakult, amely a magas páratartalom miatt helyenként jóval többnek tűnt.

A pénteki és szombati esőzések azonban enyhülést hoznak, így a hétvégén megkönnyebbülhetnek kissé a melegre érzékenyek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Bréking: Az Európai Bizottság bepereli a román államot…
Főtér

Bréking: Az Európai Bizottság bepereli a román államot…

… meglett a kormánybuktatás után készített első közvélemény-kutatás, érdekesek az eredmények… és Nicușor Dan államelnök enyhén szólva hülyét csinált magából a NATO-csúcsértekezleten.

Orbán Viktor ott lesz a Tusványoson, regisztrálást és fényképes igazolványt kérnek a közönségtől
Krónika

Orbán Viktor ott lesz a Tusványoson, regisztrálást és fényképes igazolványt kérnek a közönségtől

A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) szervezői megerősítették, hogy Orbán Viktor idén is ott lesz a tusnádfürdői rendezvényen. A volt kormányfő előadásán való részvétel regisztrációhoz kötött.

Na most mi lesz? Megjelent az első (?) mesterséges intelligencia illusztrálta mesekönyv Erdélyben
Főtér

Na most mi lesz? Megjelent az első (?) mesterséges intelligencia illusztrálta mesekönyv Erdélyben

És lett fogaknak nagy csikorgatása. Pedig hogy egy nap meg fog jelenni, ebben csak valami buroklakó kételkedhetett. A lényeges kérdés: hogyan használja, aki használja. Esetleg: miért.

Ma reggeli jelentés: a férfi lábán ejtett sebeket a medve
Székelyhon

Ma reggeli jelentés: a férfi lábán ejtett sebeket a medve

Medve harapott meg egy 47 éves férfit Argeș megyében – jelentette hétfőn a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

„Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” – Sorstársain segít a daganatos betegséget legyőző marosvásárhelyi orvos
Krónika

„Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” – Sorstársain segít a daganatos betegséget legyőző marosvásárhelyi orvos

A Jóisten, családja és a sport adott erőt Kelemen-Nemes Kinga neurológus rezidensnek, akinek nemrég daganatos megbetegedéssel kellett szembenéznie. A marosvásárhelyi orvos most segíteni szeretne a rákos betegeken és családtagjaikon.

Orvosira készül Maros megye legjobb magyar érettségizője
Székelyhon

Orvosira készül Maros megye legjobb magyar érettségizője

Egész évben tanult, de az érettségi előtti három hétben az átlagosnál intenzívebben készült a megmérettetésre Bartha Előd, aki az idei vizsgán Maros megyében a legjobb jegyet kapta a magyar diákok közül. Vele beszélgettünk a vizsgákról és nem csak.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS