A romániai nyugdíjrendszer tényleg irigylésre méltó. Legalábbis egyesek esetében.
Nem hiába legendás a román nyugdíjrendszer – már nem úgy általában véve, hanem a kivételezett kategóriák különleges nyugdíjai esetében. Mint ismert, évek óta vita zajlik a közéletben arról, hogy miért jogosultak egyes körök lényegesen nagyobb összegű nyugdíjra közpénzből, mint amekkora a befizetett járulékaik alapján megilletné őket. A válasz egyszerű: mert a politikum ezzel akarta lekenyerezni őket. A legkirívóbb az igazságszolgáltatásban kifizetett különleges nyugdíjak esete, amelyet ráadásul az alkotmánybíróság érinthetetlenné tett. Nem véletlenül, hiszen maguk az alkotmánybírák is kedvezményezettek. Itt van például Marian Enache, aki korábban három mandátumon át a PSD, illetve elődszervezetei színeiben volt a parlament tagja, majd 2016-ban a szenátus választotta alkotmánybírává. Karrierje csúcsát pedig most érte el, hiszen múlt hónapban az alkotmánybíróság elnökévé választották. De már eddig sem panaszkodhatott a havi jövedelmére. Kiderült ugyanis, hogy csak tavaly az
Vagyonbevallása szerint az egyiket volt szenátori minőségében, igaz, ez immár elhanyagolható összeg, csupán 16 156 lejt tett ki, mivel csak az év első két hónapjára járt – ezt követően lépett hatályba a törvény, amely legalább a képviselők és szenátorok különleges nyugdíjait eltörölte. De mindezért kárpótolta a jogászi különleges nyugdíj, amely havi 37 738 lejt tett ki. És ami
ez az összeg ugyanis „csupán” havi 25 207 lej volt. De ez az olló most zárul, hiszen a taláros testület elnökeként az illetménye összege is nagyobb. Enache mindezek nyomán tavaly havi 15 778 eurót kapott közpénzből. Még mondja valaki, hogy Romániában nem becsülik meg a tehetségeket.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.