// 2026. február 5., csütörtök // Ágota, Ingrid

Applikációval ellenőrizhetik majd a vendéglátóhelyeken, ki kapott oltást és ki nem

// HIRDETÉS

A miniszterelnök szerint elsejéig kidolgozzák a módszert.

Mindenki megnyugodhat: a hatóságok megtalálják a módját annak, hogyan lehet majd ellenőrizni, hogy valaki valóban beoltott-e, miután a tervek szerint június elsejétől akár száz százalékos kapacitással működhetnek azok a vendéglők és szállodák, ahol a személyzet és az összes vendég is megkapta az oltást.

Florin Cîțu miniszterelnök csütörtökön – miután Konstancán a vendéglátósok képviselőivel egyeztetett a nyitásról – azt mondta, egy applikáció kifejlesztése jelentheti a megoldást.

És valóban: ha a vendéglátósok is lehetőséget kapnak arra, hogy az oltottságot egy applikáció segítségével – akár a személyi szám alapján – elektronikus úton ellenőrizzék, az ügy elvileg sima.

A konkrétumok kidolgozása ugyanakkor az Országos Közegészségügyi intézet (INSP) feladata.

Az most már biztosnak tűnik, hogy ha június elsejéig sikerül elérni az ötmillió beoltottat, akkor

az oltottak szabadabban mozoghatnak, és a csak oltottakat fogadó helyek is jobban járnak, hiszen ezek száz százalékos kapacitással működhetnek.

Ráadásul a strandokon sem kell maszkot viselni – ehhez persze oda kel figyelni a távolságtartásra.

A kormányfő azt is megerősítette egyébként, hogy a lazítások két lépcsőben jönnek, júniustól, majd augusztus elsejétől.

Első körben, júniustól még óvatos duhaj lesz a kormány, így

a nagy fesztiválok – mint a kolozsvári Untold – csak augusztus elseje után jöhetnek, ha akkor megfelelőek lesznek a körülmények.

Egyébként fölmerült, hogy a rendszer átverhető, és több módon is ki lehet játszani az ellenőrzést.

Elsősorban azért, mert a vendéglátóhelyek személyzete elvileg nem kérheti el a vendégek személyi igazolványát, az adatkezeléshez pedig a GDPR-törvény alapján szintén jogosultság kell.

Emellett – ha rendőrök végeznék az ellenőrzést – az oltási igazolvány akkor is könnyen hamisítható, hiszen nincsenek biztonsági elemek rajta.

Ráadásul eredeti igazolást is szerezhet valaki „okosba”, ha jóban van a háziorvosával.

Azonban ezek egyrészt azért nem játszanak, mert a személyzet megkaphatja a jogot az ellenőrzésre – mint ahogy ezt gyakran meg is teszik, amikor elkérik valaki személyijét, hogy meggyőződjenek róla: elmúlt 18 –, ha pedig az adatokat nem rögzítik, akkor az adatkezelés sem jelent problémát.

De legfőképpen az biztosíthatja a rendszer megkerülhetetlenségét, ha a miniszterelnök által is emlegetett, viszonylag könnyen ellenőrizhető elektronikus formában tárolhatók majd az oltási adatok.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

// még több főtér.ro